Végleg elkaszálta az ingatlanadót az AB?

Az Alkotmánybíróságnak a vagyonadóról hozott döntése, a korábban a luxusadó megsemmisítéséről hozott határozattal együtt hosszú időre elbizonytalanítja a jogalkotót és a mindenkori kormányzatot a vagyonadóztatás terén – véli Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst&Young adószakértője. De a laikus számára is alighanem nehezen érthető helyzetet teremt, hogy a mostani döntéssel a meglevő, önkormányzati hatáskörbe tartozó építményadóztatás kizárólagos lett, márpedig az nem nevezhető méltányosnak, hogy egyik városban fizetnek az ingatlantulajdonosok építményadót, máshol nem. Az is sértheti igazságérzetünket, hogy az alapterület alapján számolt építményadó jobban sújt például egy száz négyzetméteres házban egy kisvárosban élő magánszemélyt, mint egy fele ekkora alapterületű, de tízszer annyit érő lakásban a Rózsadombon lakó illetőt.

A vagyonadó alkalmazása ilyen vagy olyan formában kétségkívül indokolt, hiszen nehéz lenne más olyan adónemet találni, ahol az arányos közteherviselés elve jobban érvényesülhetne – húzza alá Torma Levente, a DLA Piper nemzetközi jogi iroda adószakértője is. Szerinte az AB logikáját követve, amely szerint az adóalap kockázata nem terhelheti az adózót, megkérdőjelezhető a 2010-ben bevezetett elvárt adó alkotmányossága is.

A bírói képesítést is jelentő jogi szakvizsgával rendelkező Vámosi-Nagy Szabolcs – mint azt az AB elmúlt évekbeli adóügyi gyakorlata alapján is jelezte – a mostani indoklás alapján is azt érzi, hogy a testület adópolitikai irányokat jelöl ki, iránymutatást végez, ezzel pedig a kormányzat és a parlament feladatának számító adóztatásba indokolatlan mélységben beleszól, ami a hatalmi ágak parlamenti demokráciákra jellemző szétválasztásával szembemegy.

Az AB újólag leszögezte, hogy önmagában sem az ingatlanadó (hisz az építményadó formájában már két évtizede létezik), sem annak forgalmi értéken alapuló meghatározása önmagában nem alkotmányellenes – árnyalja a képet Hegedüs Sándor, az RSM DTM Hungary adópartnere. A határozat alapján két megoldást is elfogadhatónak tart a testület: vagy a számított értéken alapuló adóalap meghatározás, mely ellen jogorvoslatnak van helye, vagy a jelenlegi visszterhes vagyonátruházási illeték kiszabását követő forgalmi érték meghatározás, ahol az illeték alapjának meghatározása az adóalany bejelentésén alapul.

Hiányzik az irány és a nemzetközi összehasonlítás

Hegedűs Sándor is leszögezi ugyanakkor: a fentieken túl azonban nem tartalmaz olyan érdemi iránymutatást az Alkotmánybíróság határozata, ami a későbbi jogalkotás folyamán felhasználható lenne. Mindenképpen sok haszonnal járt volna, ha a bírák – gyakorlatukkal ellentétben – a többi, a lakóingatlanok adóztatása tárgyában készült beadvány tárgyában is megnyilatkoztak volna, hiszen ezáltal a továbbiakban újabb zsákutcák kikerülésére nyílt volna lehetőség.

Talán a gyors döntéshozatal volt az oka annak, hogy nincs részletes más országok szabályozását vizsgáló összehasonlító elemzés a döntés indokolásában. Ez azért meglepő egy kissé, mert az ingatlanadó alapjának meghatározása nemcsak a magyar szabályozás szerint bonyolult, hanem szinte minden ingatlanadót alkalmazó országban az egyik kulcs probléma. Az összehasonlító elemzés sokat segíthetett volna a szabályozástechnikai problémák megértésében – jelzi hiányérzetét Torma Levente, a DLA Piper nemzetközi jogi iroda adószakértője.

Külön érdekessége az AB határozata indoklásának, hogy az utal a luxusadós döntésre. A bő egy évvel ezelőtti, a luxusadótörvényt szőröstül-bőröstül megsemmisítő döntésnél azonban a testület azt sugallta, hogy a forgalmi értéket érdemes beépíteni egy olyan jogszabályba, amely a vagyon adóztatását kívánja megvalósítani. Most pedig az AB abba is belekötött, hogy a vagyonadótörvény megoldása, a forgalmi érték a jogszabály más elemeivel együtt túlzott jogbizonytalanságot okoz. Vagyis most az AB részben azzal érvel, hogy a forgalmi érték az adóalany számára nehezen meghatározható, ám a luxusadós döntés indoklása arról tanúskodik, hogy ott a felemlegetett forgalmi értéknél ezt nem látták problémának – hányja az AB szemére az önellentmondó indoklást Vámosi-Nagy Szabolcs.

Aránytalan, kártékony, önellentmondásos határozat

Aránytalan, kártékony, és az Alkotmánybíróság korábbi érvelésével ellentmondásba keveredő – összefogalva így kommentálja Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst&Young adószakértője az Alkotmánybíróság tegnapi döntését, amivel megsemmisítette a vagyonadó lakóingatlanokra vonatkozó részét. Ugyan az  adótanácsadó másfajta megoldást választott volna a vagyonadóra, mint a kormányzat, illetve a parlament (a korábban megsemmisített luxusadót formálta volna át úgy, hogy a jogorvoslatot biztosította volna, és a forgalmi értéket is behozta volna a számított érték mellé az adóalap kiszámításakor, helyi adó lett volna és le lehetett volna vonni az szja-ból), az alkotmánybírósági kifogások közül csak egyetlen eggyel ért egyet Vámosi-Nagy Szabolcs.

Azt jogosnak érzi, hogy a vagyoni értékű jogoknál nincs letisztázva a helyzet, de szerint ezt a pontatlanságot akár törvénymódosítással lehetett volna kezelni, akár úgy is, hogy a joggyakorlat és az ítélkezési gyakorlat során világossá válik mindenki számára, hogy a vagyoni értékű jog tulajdonosai hogyan alkalmazzák a vagyonadótörvényt. Ha a pontatlanság miatt meg lehet semmisíteni egy törvényt, akkor csaknem minden jogszabályunkat el kellene törölni, hiszen például a KRESZ is előírja, hogy az útviszonyoknak megfelelően kell közlekedni, mégis csak a konkrét esetekben válik világossá, mi is az útviszonyoknak megfelelő magatartás – érzékelteti Vámosi-Nagy Szabolcs. (Vagyoni értékű jog például a haszonélvezet: előfordulhat, hogy valaki örököl egy lakást, azaz tulajdonos lesz, de tulajdonjoga korlátozott, mert mondjuk az örökhagyó özvegyét haszonélvezeti jog illeti meg. Az AB arra hívta fel a figyelmet, hogy ilyen esetekben bár mindkét érintettetnek adóznia kell, nem világos, mi alapján: a forgalmi értéket nyilván csökkenti a haszonélvezeti jog, az örökös nem tudná így árban eladni a lakást, miközben a haszonélvező esetében az adóalap, haszonélvezeti jogának értéke nem megállapítható, de nyilván nem egyenlő az ingatlan elvi forgalmi értékével - a szerk.)

Emlékeztetőül: az Alkotmánybíróság gyakorlatilag három hibát rótt fel a vagyonadótörvénynek és a három egyidejű fennállására hivatkozva semmisítette meg a lakóingatlanos részét. A vagyoni értékű jogok nem letisztázott kérdése mellett problémának érezte az AB, hogy az adót önadózással kell megállapítani és bevallani, ám az adóalanyok önmagunk még ha a legjobb tudásuk szerint is járnak el, akkor is előfordulhat, hogy az APEH későbbi véleményétől eltérő, több mint tíz százalékkal kisebb értékre taksálják lakásukat, és ilyenkor már bírságot is kiszabhat az adóhivatal. Ezt a fajta jogbizonytalanságot megfejelte a törvény még azzal az AB szerint, hogy az APEH öt éven belül megteheti, hogy más értéket állapít meg a lakóingatlanra, mint a tulajdonosa, és az adóbevallás pillanatában nem feltétlenül ismeri az adóalany, hogy majd később az APEH mennyire lövi be a lakásának értékét, így pedig a tíz százalékos toleranciasávot sem tudja, meddig is tart. „A jogalkotó tág teret ad az önkényes adóhatósági jogalkalmazásnak, amely lehetőséget teremt az adózókra nézve súlyosan hátrányos jogkövetkezmények adóhatósági megállapítására” – fogalmazott a testület indoklásában. Vámosi-Nagy Szabolcs szerint viszont adóhatósági önkényt emlegetni akkor, amikor minden APEH-határozatot bíróság előtt is meg lehet támadni, szakmailag hibás érvelés.