Az AB érzékeli az adószakma felőli kritikát

  • Index/InfoRádió
2010. január 28., csütörtök 12:19 |

Az emberek egy része attól tart, hogy ha a következő kormány kétharmados többséget szerez, akkor könnyedén módosíthatja az alkotmányt - mondta Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette, szigorítani kellene az alaptörvény megváltoztatásának feltételein. A vagyonadó kapcsán elmondta: az Alkotmánybíróság a keddi döntésével kijelölte az alkotmányos vagyonadó keretét.

Maga az Alkotmánybíróság is érzékeli azt a kritikát, miszerint a testület adóügyekben nem kiszámítható, és vannak egymással ellentmondó döntései - mondta Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke az Inforádió Aréna című műsorában. Itt nálunk, az Indexen az adószakértői szakma krémje erősen és több dolog miatt is bírálta az AB-t az elmúlt évekbeli adóügyi gyakorlata miatt. És a vagyonadótörvény lakóingatlanokra vonatkozó részének megsemmisítése miatt is több hibát rónak fel adótanácsadók a testületnek.

Az Alkotmánybíróság elnöke reméli, hogy az idei évtől egységes, következetes, a jogalkotók, az adótanácsadók, és az állampolgárok számára is követhető adógyakorlatot sikerül kiépítenie a testületnek, amely az utóbbi időben egyre több adókérdéssel foglalkozik.

Az alkotmánybíró a vagyonadó eltörlésével kapcsolatban azt mondta: a döntéssel az Ab kijelölte azt a keretet, amelyen belül alkotmányosan lehet a vagyonadót kivetni.

Kétharmados pánik van az AB elnöke szerint

Ha egy kormány kétharmados többséget szerez az Országgyűlésben, az érinti az alkotmánybíráskodást is - mondta az Alkotmánybíróság elnöke. Paczolay Péter szerint azonban az alkotmánymódosítás szabályozása folyamatosan lebeg a testület felett.

A kérdés most újra előtérbe került, hiszen kétharmados pánik van az országban - fogalmazott Paczolay Péter, aki hangsúlyozta: ez az alkotmánymódosítás egy könnyű módja, és nagy veszélyt rejt magában. Éppen ezért úgy véli, hogy merevebbé kell tenni a magyar alkotmányt, és szigorítani kellene az alkotmánymódosítás lehetőségét.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Papíron borul az IMF-szerződés a vagyonadó miatt - 2010.01.27.
A Valutaalap és az EU felé azt vállaltuk, hogy lesz érték alapú vagyonadónk.
Végleg elkaszálta az ingatlanadót az AB? - 2010.01.27.
Szakértők szerint határozat nem adott iránymutatást, ehelyett ellentmondásaival, hiányosságaival gyakorlatilag kilőtte az adónemet. Ilyen hibákért a KRESZ-t is el lehetne törölni.
Megosztja az adószakmát az AB döntése - 2010.01.26.
Túlreagálták a helyzetet és kár volt az ablakon kidobni a komplett lakóingatlan-adót vagy jelentős jogbizonytalanságot számolt fel az AB, a hibákat pedig könnyen javíthatja a parlament?
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

OnGo beszámolók

  • Kuba
    Kuba Nyugalom, kellemes, enyhén szeles karibi klíma, vakitó fehér homok, égkék tenger....
  • Cannes Azúrkék tenger, napsütés, csodás naplemente a Cannes-i hegyek mögött......
  • London Összességében nagyon jó volt, sok szép élménnyel gazdagodtunk....

Hirdetés