Válság idején is terjeszkedik a pápai húsgyár

2010. január 31., vasárnap 17:42 |

A pápai húsgyár az idén 500 millió forintos technológiai fejlesztést hajt végre, mondta Politzer József, a Pápai Hús ügyvezető igazgatója. Az idei tervükben szerepel új húsüzlet nyitása is Győrben és Székesfehérváron.

A másfél évvel ezelőtt még csődeljárás alatt álló cég 2009-ben mintegy 220 millió forintos nyereséget könyvelhetett el. Politzer elmondta, az idei évre már 18 milliárd forintos árbevételt terveznek a húsipar kedvezőtlen helyzete, a nagy konkurencia és a világgazdasági válság ellenére.

Tavaly összesen 270 ezer sertést vágtak le, az idén pedig 300 ezer darab a vágási terv. A vezető közölte, hogy korszerűsítik a gyártási technológiájukat, és az idei tervükben szerepel új húsüzlet nyitása is Győrben és Székesfehérváron.

A pápai húsüzem termékeit exportálják Japánba, az Egyesült Államokba, Dél-Koreába, Dubajba, Oroszországba, valamint Romániába, Bulgáriába és Gibraltárra is, mondta az igazgató aki hozzáfűzte: az árbevétel 25 százaléka exportból származik.

Ismertetése szerint Magyarországon 11 saját üzletükben is értékesítik a termékeiket, kilencet működtetnek Veszprém megye városaiban, egyet a fővárosban, egyet pedig Sárváron. Ezek a boltok közel 3 milliárd forintos bevételt hoznak a cégnek.

A cégnél 1 100 dolgozót foglalkoztatnak. A 2006-ban felszámolási eljárás alá került nagy múltú húsgyárat 2008. decemberében vette meg 4,5 milliárd forintos áron a Pápai Hús 1913 Kft., amely 16 százaléknyi önerőt tudott biztosítani, a kormány pedig bankgaranciát vállalt a Magyar Fejlesztési Bank által nyújtott hitelösszeg 80 százalékára.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Meghódítjuk a távol-keleti gyomrokat - 2009.12.15.
De csak kis lépésekben: borászok és húsos cégek nyitnak japán, koreai, hongkongi piacok felé.
A magyar élelmiszeripar nem tanulta meg, mi a verseny - 2009.11.27.
Az állam és a hipermarketek karöltve rombolják a magyar élelmiszeripart, pedig nem rendezkedhetünk be szlovák tejre és lengyel húsra, mondja Éder Tamás, a Csányi-féle élelmiszeripari birodalom egyik vezetője.
Állami segítséggel drágul a párizsi - 2009.11.27.
Eddig húsz élelmiszeripari cég kért az MFB-től bankgaranciát, hat kapott is 5,6 milliárd forintra.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

OnGo beszámolók

  • Kuba
    Kuba Nyugalom, kellemes, enyhén szeles karibi klíma, vakitó fehér homok, égkék tenger....
  • Cannes Azúrkék tenger, napsütés, csodás naplemente a Cannes-i hegyek mögött......
  • London Összességében nagyon jó volt, sok szép élménnyel gazdagodtunk....

Hirdetés