Fizethetnek a MÁV Biztosító volt ügyfelei

2010.02.03. 14:56 Módosítva: 2010.02.03. 14:56
A MÁV Biztosító Egyesület károsultjai évek óta nem kapnak pénzt autójuk megjavítására, saját zsebből kellett azt kifizetniük. A volt ügyfelek pedig azt várják, hogy mikor perlik be őket, mert a biztosítónak nem lesz elég pénze a felszámolási eljárás végén, hogy kifizesse az összes kárt.

Február végéig levelet kap a MÁV Biztosító Egyesület valamennyi ügyfele, aki kárt okozott még a felszámolás megkezdése előtt. A levél tartalmazza, hogy az ügyfél mekkora összeggel tartozik a károsultnak. Arról is tájékoztatják az ügyfeleket, hogy a felszámolási eljárás befejezésekor az egyesület vagyona erejéig fizeti ki tartozásait. Ha ez nem fedezi a károsult követelését, akkor azt érvényesítheti a volt ügyféllel szemben. A PSZÁF adatai szerint hétezren kapnak levelet február 15-ig.

A MÁV Biztosító Egyesületnél nem tudják megmondani, hogy mikor lesz vége az eljárásnak, egyelőre annyit tudni, hogy május-június környékén kiadnak egy közleményt, melyben pontosítják, hogy az egyes csoportokban milyen arányú lesz a kifizetés. Mivel a biztosító vagyona nem nyújt teljes mértékben fedezetet az okozott károkra, a meglévő kötelezettségeket az egyesület vagyonelszámolója a kielégítési sorrendben fogja teljesíteni, a rendelkezésre álló fedezet erejéig. Vagyis nyár elején derül ki, követelésének mekkora százalékát kapja meg a károsult.

Nagyon sokan vannak ugyanis azok, akiknek kárt okoztak a biztosító volt ügyfelei, és még mindig nem kapták meg a javításért járó biztosítási összeget. 2008 augusztus 15. után ugyanis nem voltak kifizetések károkra, csak személyi sérülés esetén. A személyi sérülést szenvedett károsultaknak eddig összesen egymilliárd forintot fizettek ki, ugyanis az ő követelésük áll az első helyen.

A károsultak tehát zsebből fizettek, esetleg cascójuk terhére javíttattak. A vagyonelszámolást végző cég arra kérte a MÁV ÁBE-vel szemben követeléssel élőket, hogy legkésőbb 2009. december 15-ig jelentsék be a követeléseiket. Ezeket besorolta, és folyamatosan, február 15-ig értesíti az érintetteket, hogy a kielégítés során melyik osztályba, és mekkora összeggel sorolta be a 7 ezer magánszemélyt – írja az MTI.

Ha valakinek tehát nem térítik meg a teljes kárát az eljárás végén, az polgári peres úton érvényesítheti kárát a károkozó felé. A MÁV ÁÉB tájékoztatása szerint a károsult dolga felvenni a kapcsolatot a károkozóval és érvényesíteni igényét. Vannak olyanok, akik ezt már meg is tették.

Mindenkinek rossz

De ebben az esetben nemcsak a károsultak, hanem a károkozók is pórul járnak. Hiszen a károkozás pillanatában ők biztosítva voltak, most meg kapnak egy levelet, hogy két éve okozott káruk után akár több száz ezer forintot is fizetniük kell. Fontos, hogy minden károkozó azonos pozícióban van, nem számít tehát, hogy kifizették-e már esetleg önként az okozott kárt, vagy nem. A különbség az lesz, hogy a végelszámolásnál - ha marad vagyon például 20 százaléknyi kár kifizetésére - aki önként fizetett, az ennyit vissza kap, míg aki nem fizetett semmit, annak akkor kell 80 százalékot teljesítenie.

A közvetlen károkozóval szembeni per esetén a károkozó a teljes bizonyítást várhatja el, vagyis annak aki mégis vele és nem a biztosítóval szemben kívánja érvényesíteni a követelést, annak igazolni kell a javítás minden költségét - nyilatkozta Kovács Kázmér ügyvéd, a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke. Amennyiben egy casco biztosító kísérli meg az ügyfelének kifizetett összeget áthárítani a károkozóra, ott is ugyanez a helyzet, nem lehet minden további nélkül abból kiindulni, hogy minden kifizetés indokoltan történt. Más kárára ugyanis nem lehet kockáztatni, akár az autójavító, akár a cascobiztosító nem kért előzetes hozzájárulást a kifizetéshez, akkor vizsgálni kell minden egyes tétel indokoltságát, és a bizonytalanságokat annak kell viselnie, aki a bizonytalan helyzetet azzal előidézte, hogy csak évek múlva jelentkezett a károkozónál megtérítési igénnyel.

Külföldi károkozás esetén is előfordulhat, hogy a MABISZ például nem vizsgálja valamennyi tétel indokoltságát, a tényleges károkozó tudomás nélkül átutalja a kért összeget, majd utólag kísérli meg a károkozóval szemben érvényesíteni. Ennek aggályos a jogi megalapozottsága, ezért a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (Nit) támogatja tagjait, hogy az ilyen döntésekkel szemben a Legfelsőbb Bírósághoz forduljon - tájékoztatta az Indexet Kovács Kázmér ügyvéd, biztosítási szakjogász, a Nit jogi képviselője.

Bonyolult perek lehetnek

További kérdés az is, hogy az időmúlással járó bizonyítási nehézségek kockázatát ki kell, hogy viselje. Az ügyvéd álláspontja szerint lehet, hogy bizonyos feltételek mellett a károkozón a bizonyított kár esetleg számonkérhető lesz, de az időmúlásból adódó valamennyi következmény áthárítása - beleértve a kamatokat is - vitatható, hiszen mind a casco biztosító, mind az autószerviz üzleti kockázatához sorolható, hogy bízva a MÁV biztosító teljesítőképességében évekig nem követeltek a károkozótól semmit.

Felmerül a kérdés, hogy a Magyar Biztosítók Szövetségének kártalanítási számlája miért nem téríti meg a károkat? A MABISZ azokra a károkra fizet, ahol a károkozónak nem volt kötelező biztosítása, illetve néhány, a jogszabályban meghatározott esetekben akkor, ha a károkozó ismeretlen. A MÁV ÁÉB tagok azonban 2008. augusztus 15-ig érvényes biztosítással rendelkeztek.