Drasztikus nyugdíjcsökkentést hajtott végre a kormány

Kevesen számolhattak utána, de az állam számára közel 10 százalékos spórolást jelent, ha a nyugdíjba vonulás utáni 15 évben csak reálérték megtartást ígérnek a svájci indexálás helyett. A minisztérium által közölt anyag ezen felül bizonyítékul is szolgálhat a kampányidőszakban.A megváltozott feltételek miatt ugyanis értelmetlen nyugdíjkatasztrófával fenyegetni a népet, a kijózanító pofont már megkaptuk.

A napokban publikálta a Pénzügyminisztérium az ország aktualizált konvergencia programját, amiből többek között azt is megtudhattuk, hogy a 2009 májusában elfogadott nyugdíjrendszert érintő változások egészen pontosan milyen mértékben javították a rendszer fenntarthatóságát.

A nyilvánosságra került adatok azért is lehetnek számunkra fontosak, mivel a két nagyobb párt közötti élénk - azonban szakmaiságot nélkülöző - nyugdíjvitájához is adalékul szolgálhatnak. A következőkben éppen ezért csak a nyugdíjrendszer szempontjából fontosnak tartott részeket emeljük ki a 62 oldalas tanulmányból.

A strukturális reformok között foglal helyet a nyugdíjrendszert érintő kormányzati intézkedések részletezése, a konvergencia program szövege szerint "A nyugdíjrendszerben 2006/2007 években jelentős parametrikus reformok valósultak meg, amelyek jelentősen csökkentették a jövőbeli nyugdíjkifizetések miatt az államháztartásra nehezedő terheket".

Külön számításokat nem találhatunk erre vonatkozóan, azonban mint az a későbbiek folyamán kiderül, körülbelül a GDP 1 százalékának megfelelő csökkenést lehetett elérni - az akkori változtatásokkal - hosszabb távon. Utóbbi egyszerűen azt jelenti, hogy az állami nyugdíjpillér nyugdíjkiadásai a GDP arányában ennyivel csökkentek.

Valószínűleg már a 2006-os választások előtt tisztában voltak a politikusok a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának problémáival, azonban igazán hatásos lépések megtételére éveket kellett várni. A 2006-os évben a legfontosabb változást a nyugdíjak kiszámításánál figyelhettük meg. Mint tudjuk, az állami nyugdíjat az határozza meg, hogy mennyi szolgálati évünk volt, illetve, hogy mekkora volt az átlagjövedelmünk.

Utóbbi kiszámítási módja kritikus pont, a 2006 októberében elfogadott törvénymódosítás szerint pedig a 2013 előtt megállapított nyugdíjak esetében a havi bruttó átlagkeresetet csökkenteni kell az egyéni járulékokkal (egészségbiztosítási járulék, nyugdíjjárulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj, munkavállalói járulék), valamint ezt követően a személyi jövedelemadóval. A lépés körülbelül 8 százalékkal csökkentette az induló nyugdíjak értékét, miközben egyfajta korrigálásként a korábbi részleges valorizáció helyett átálltunk a teljes valorizálásra.

Az állami nyugdíjrendszer egyensúlyára való törekvésként foghattuk fel azt a változást is, ami szerint a nyugdíj mellett dolgozók keresetét is terheli járulékfizetési kötelezettség (ezzel párhuzamosan viszont többletjuttatást is kaptak a nyugdíjasok). Többek között ekkor került be a törvénybe a nyugdíj melletti munkavégzés esetén a keresetkorlát is.

A Nyugdíj és Időskor Kerekasztal számításai már 2008 októberében nyilvánosak voltak a változatlan nyugdíjrendszerről, az ott feltárt tények ismeretében pedig nem lehetett megkérdőjelezni a változások szükségességét. Az állami pillér egyszerűen beavatkozás hiányában hosszabb távon tartósan deficites lett volna, ezt pedig nem lehetett megengedni, főleg úgy, hogy korábban rossz döntések sorozata sújtotta a nyugdíjrendszert.

Nyilvánvaló volt, hogy a nyugdíjrendszer szempontjából meghatározó paraméterekhez hozzá kell nyúlni, a Bajnai-kormány pedig a korhatáremelés, az alacsonyabb nyugdíjemelés, a 13 havi nyugdíj elvétele és a korai nyugdíjazás visszaszorítása mellett tette le a voksát. A korhatáremelés 2012-es elindulása önmagában akkora megtakarítást jelent az országnak, mint a 2006-os változtatások együttvéve.

A korhatáremelés viszonylag gyorsan lezajlik, az 1952-ben született korosztály érintett elsőként, a következő évjáratoknak pedig rendre fél évvel kell többet dolgozniuk, míg el nem érjük a 65 éves korhatárt mindkét nem esetében.

A nyugdíjasok szempontjából a legérzékenyebb lépés a 13. havi nyugdíj elvétele volt, annak ellenére, hogy már a bevezetéskor tudni lehetett, nincs meg a fedezete ennek a plusz járandóságnak. Köztudott, hogy régóta nem hogy 12 havi, de még 10 havi nyugdíjra is alig volt meg a fedezet az állami pillérben. A következő évtizedekben a "pulykapénz elvételével" összességében 0,7 - 0,8 százalékot lehet nyerni a GDP arányában a Pénzügyminisztérium becslései szerint, míg a korhatáremelés 0,9-1,1 százalékot jelent.

Érdekes módon a legnagyobb megtakarítást az új indexálási szabállyal lehetett elérni a Pénzügyminisztérium modellje szerint, hiszen hosszabb távon 1.5 százalékkal csökken a GDP arányos kiadás ennek köszönhetően. A svájci indexálásnál a bérek és az infláció fele-fele részben járult hozzá a nyugdíjak emeléséhez, azonban 2010-től már csak magas gazdasági növekedés esetén kapunk ekkora emelést, míg alacsonyabb GDP növekedésnél a nyugdíjemelés csak az inflációtól függ.

A gazdasági növekedéstől függő indexálás az átlagember számára bonyolítást tett a rendszerbe, azonban nem követünk el nagy hibát, ha azt jelentjük ki, hogy több 10 év távlatában az árindexálásra álltunk át. A nyugdíjak reálértéke megőrződik, tehát az infláció miatt veszteség nem éri a nyugdíjasokat, azonban az aktívakhoz képest a lemaradás fokozatosan nő.