Vízháború Magyarországon II.

Cikksorozatunk első részében (Vízháború Magyarországon I.) arról volt szó, hogy az MNV Zrt. tavaly áprilisban az állami kézben lévő regionális víziközmű-társaságok átalakításáról határozott, ám szeptemberre lemondott róla. Bár a pénzügyminiszter tagadta a privatizációs szándékot, a birtokunkba került előterjesztés ennek ellenkezőjét bizonyítja. A titkolt elképzelés szerint a Duna két partján két vállalatcsoport jött volna létre, ezek iránt globális óriások, a Veolia Eau és a Suez Environnement érdeklődtek, és állítólag háttéralkut kötöttek a Gyurcsány-kormánnyal. A lopakodó privatizáció végül Pécsen nyílt konfliktusba torkollott.

2009. október 5-én reggel a pécsi önkormányzat biztonsági emberekkel záratta le a Pécsi Vízmű Zrt. (PV) székházának bejáratát, akik csak az alkalmazottakat engedték be, a cég vezetőségét nem. Páva Zsolt, a fideszes polgármester is megjelent a helyszínen, és azt közölte az alkalmazottakkal, hogy a vízművek átvételére létrehozott új, tisztán önkormányzati tulajdonú cég, a Tettye Forrásház Zrt. jogfolytonos munkaviszonnyal tovább foglalkoztatja őket.

A pécsi önkormányzat azzal indokolta a drasztikus lépést, hogy még szeptember 10-én felmondta a PV-vel kötött üzemeltetési szerződést, ám a hónap végéig nem sikerült megállapodniuk az együttműködés lezárásáról.

A korábban önkormányzati tulajdonban lévő PV-be 1995-ben szállt be a Suez Environnement magyar leányvállalata, a befektető kisebbségi (negyvennyolc százalékos) tulajdonrészt és a közös vállalat vezetésére feljogosító menedzsmentjogokat kapta meg huszonöt évre. 2004-ben azonban már a város előző, szocialista vezetése is megkísérelte visszacsinálni a boltot és szerződésbontással fenyegette meg partnerét, mert sokallta a Suez által felszámított szolgáltatási díjat. Toller László akkori szocialista polgármester azonban nem vitte kenyértörésre a dolgot a multival, sőt, a város számára előnytelen szerződésmódosítással ért véget a tulajdonostársak csörtéje.

A 2009. májusában megválasztott új polgármester, a fideszes Páva Zsolt – aki a Suezzel kötött szerződés idején, 1995-ben is polgármester volt – viszont tavaly már meglehetősen elszánt volt a vízmű ügyében. Az önkormányzatban ekkor már „nagykoalíció” jött létre a franciák ellen, sokallták a befektető járandóságait, és hogy terjeszkedésre fordítja a vízdíjat – noha az ezt célul kitűző stratégiát 2000-ben még ők is megszavazták.

Nem sikerült megkedveltetnie magát a várossal a PV a Suez által delegált vezérigazgatójának, Nyirati Istvánnak sem, aki forrásaink szerint „gőgös volt, és csak a Suezt szolgálta”. Kirúgása talán elodázhatta volna a háborút, de a Suez ragaszkodott a személyéhez.

Fű alatti terjeszkedés hitelből

Páva június-júliusban átvilágíttatta a céget a „vízműfoglalást” később levezénylő pesti ügyvéddel, Szabó Ivánnal. Szabó szerint „csontvázak estek ki a szekrényből”, kiderült, hogy a PV jelentősen el van adósodva, és az adósság tetemes részét eltitkolták az önkormányzat elől. Az ügyvéd szerint a pécsi vízmű nyereségesen működött ugyan, de 2002-ben alapított leányvállalatán, az Aquainvest Kft.-n keresztül – amelyet Gesztesi László, a Suez Environnement üzletfejlesztési igazgatója vezet – bevásárolta magát másfél tucat dunántúli település vízművállalataiba, ahol a menedzsmentjogokat is megszerezte.

Ezután pedig a leányvállalatokkal a PV által váltókkal garantált hiteleket vetetett fel, és veszteségeiket „cash pool” rendszerben fedezte a PV évi hatmilliárdos vízdíjbevételéből. A cash pool rendszer lényege, hogy a PV számláiról automatikusan érkezett feltöltés a leányok veszteségeinek pótlására. Azaz, a pécsi nyereség egy részét – Szabó szerint az önkormányzat tudta nélkül – a felvásárolt kisebb cégek veszteségeinek finanszírozására fordították.

Szabó Iván szerint minderről az igazgatótanács és a felügyelő bizottság az önkormányzat által delegált tagjai nem tudtak, ahogyan az átvilágítás során felbukkant kilencszázmillió forintos váltótartozásról sem, noha Nyiratinak csak szézötvenmillió forintig volt joga önállóan aláírni. Ezért a „vízműfoglalás” után feljelentést is tettek hűtlen kezelés, sikkasztás és okirat-hamisítás gyanújával a PV ellen.

Pécs ügyvéde szerint a közmű visszaszerzésével mindenképpen jól járt a város, hiszen a Suez évente körülbelül félmilliárd forintot vett ki, míg a bírósági eljárások lezárultával legfeljebb hárommilliárd forint kártérítésre számíthat a kiebrudalt multi, amely „a pécsi emberekkel fizettette meg a terjeszkedése árát”.

A Suez máshogy látja

A Suez Environnement álláspontja szerint a megkötött együttműködési szerződések érvényben vannak, ezek megszüntetésére csak kölcsönösen elfogadott megállapodás esetén van lehetőség, így az üzemeltetési szerződés egyoldalú felmondása nem hatályos, és a Pécsi Vízmű erőszakos átvétele semmiképpen sem egyeztethető össze a magyar és az európai jogi normákkal.

„Az általános szabály az, hogy a tulajdonostársak között tárgyalni mindenről lehet, de ezeket a tárgyalásokat végig kell vinni, meg kell állapodni” – mondja Csorba Zoltán, a Suez Environnement Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. Ugyanakkor a Suez célja az együttműködések folytatása és kiterjesztése, hiszen eddig is „hozták azt”, amit tőlük elvártak, és a szaktudásukat mindenütt szeretnék hasznosítani, ahol erre fogadókészség van.

A terjeszkedéssel és az eladósodással kapcsolatos vádakat is visszautasítja Csorba, hiszen „a város tudott mindig mindenről, ami az igazgatóságban, a felügyelőbizottságban és a közgyűlésben történt”. Az Aquainvest alapításáról is közösen döntöttek. A vezérigazgatónak 1,3 milliárd forintos kereten belül jogosultsága volt hiteleket felvenni, a kibocsátott váltók ezen hitelek biztosítékául szolgáltak a bankoknál és nem növelték a vállalat kötelezettségeit. Az adósságállományt nem tartja jelentősnek egy hatmilliárd forintos éves bevételű cégnél.

A Csorba által idézett mérleg tanúsága szerint a tulajdonostársak osztalékot tulajdoni hányaduknak megfelelően kaptak döntésük esetén, ez a Suez részére évi hatvan-nyolcvanmillió forintos nagyságrend, és a város is hasonló összeghez jutott. A munkájukkal viszont jelentősen javították a cég hatékonyságát és a szolgáltatás minőségét, és több mint hatmilliárd forintot fordítottak a közművagyon felújítására. Úgy véli, nem igazak a vízdíj emelésével kapcsolatos vádak sem, hiszen 1995 és 2008 között az infláció alatt nőtt a vízdíj Pécsen, így reálértéken ma alacsonyabb a díj, mint volt 1995-ben.

Csorba Zoltán szerint a szakmai partner bevonása a szolgáltatás végzésébe nem azt jelenti, hogy a vízkincs vagy a közművagyon kerül akár csak részlegesen is magánvállalat kezébe, kizárólag a működtetésről és az üzemeltetésről van szó. Ebben viszont egy szakmai befektető megjelenése jelentős hatékonyságjavulást és szolgáltatási színvonal növekedést eredményez, amihez a szakmai know-how-n túl a mérsékelt profitorientált szemlélet is hozzájárul.

Csorba Zoltánt arról is faggattuk, hogy igaz-e hogy a Suez felosztotta a magyar piacot a Veoliával; hogy ismerte-e az MNV a regionális víziközmű-társaságok átszervezéséről szóló elképzeléseit; illetve hogy mit lépne a cég, ha a Fidesz „vissza-önkormányzatosítaná” a magyarországi vízművállalatokban már megszerzett tulajdonrészeiket? Az ezekre a kérdésekre adott válaszait azonban kihúzták a cég francia központjával jóváhagyatott nyilatkozatából, így nem közölhetjük őket.

Narancsvörös hajnal

Hogy kinek miben van igaza a pécsi vízműháborúban, minden bizonnyal bíróságon fog eldőlni. Azonban nem tévednek nagyot, akik a leendő Fidesz-kormány próbakörének látják a pécsi akciót, hiszen fideszes szakpolitikusok – Bencsik János és Fónagy János – korábban többször világossá tették, hogy pártjuk ellenzi a közszolgáltatások privatizációját, és hogy szerintük a természetes monopóliumokat közösségi tulajdonban kell tartani.

Munkacsoportokat is létrehozott a Fidesz a föld-, a víz- és az erdővagyon privatizációjával kapcsolatos ügyletek vizsgálatára, és deklarálták, hogy kormányra kerülve fel fogják bontani a kifogásolható szerződéseket.

Bencsik János fideszes országgyűlési képviselő, Tatabánya polgármestere szerint a magánosítható állami vagyont már értékesítették a húsz éve tartó privatizáció során, a természetes monopóliumokat viszont közösségi tulajdonban kell tartani, mert privatizációjuk „az állam erőforrás-gyarapító rendszereit veszélyezteti”. Bencsik szerint nem igaz, hogy a közösségi vagyon nem működtethető racionálisan, a közösség javára, míg ha magánkézbe kerül, akkor az ott megtermelődő profitot a magántulajdonos a saját érdekei szerint használja fel. „Ennek minősített esete amikor egy szolgáltatási területen külföldi tőkeérdekeltség jelenik meg, és még a nemzetgazdaság berkeiből is elviszi a megtermelt profitot”.

Bencsik szerint munkacsoportjaik a legtöbb jelzést a regionális vízmű-társaságokkal kapcsolatban kapták, „transznacionális társaságok sürgölődnek a nemzeti vagyonkezelő, a regionális vízművek és az önkormányzati tulajdonban lévő vízművek környékén, szakítani akarnak maguknak a piacból, mert az ma már mindenkinek nyilvánvaló, hogy az olaj után a víz lesz a legnagyobb érték a következő évtizedekben”.

A tulajdonrész-vásárlás mellet az is egy létező technika, hogy a közösségi tulajdonban lévő vízművállalatok tevékenységeit szervezik ki magáncégbe az ott dolgozókkal és a berendezésekkel együtt, amire az ÉDV esetében konkrét kísérlet is történt. Eközben Tatabánya sok más önkormányzathoz hasonlóan vételi ajánlatot nyújtott be a területén szolgáltató ÉDV részvényeire még 2008-ban, de választ azóta sem kaptak az MNV-től.

A Fidesz megrendszabályozná a multikat

Bencsik kétfejűnek látta a Bajnai-kormány vagyongazdálkodását a víziközmű-társaságokkal kapcsolatban, hiszen a miniszterelnök és a pénzügyminiszter mindig azt mondták, hogy a közszolgáltatásokkal kapcsolatban nincs privatizációs szándékuk, de közben „mintha önállósította volna magát az MNV az előző kormányzati felállásban kinevezett, Veres Jánoshoz köthető vezérigazgatója”.

Más forrásainktól is úgy tudjuk, hogy a regionális vízközművekkel kapcsolatos kavarás is szerepet játszott abban, hogy tavaly július közepén Oszkó Péter rendkívüli felmondással menesztette Tátrai Miklóst, az MNV korábbi vezérigazgatóját. Mindenesetre az tény, hogy az MNV csak a vezérváltást követően visszakozott a regionális víziközmű-társaságok átszervezésének ügyében.

Forrásaink szerint a Fidesz másutt is újratárgyalná a vízmultikkal való együttműködés feltételeit. „A Sueznek hamarosan már nem Pécs lesz a legnagyobb problémája az országban” – mondta egy neve elhallgatását kérő bennfentes. Az erőszakos birtokbajutás azonban a kormányra készülő pártban is kiverte a biztosítékot, az üzletrészek békés visszavásárlását, illetve az árpolitikák megváltoztatását részesítenék előnyben. A külföldi tulajdonú közműszolgáltatókkal állítólag már meg is kezdték az egyeztetéseket, de erről egyelőre mélyen hallgatnak az érintettek.

A pécsi birtokperben öt hónap elteltével megtartott első tárgyaláson a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a Tettye Forrásház közérdekű igénybevétel jogcímén elfoglalhatott idegen tulajdont a közszolgáltatás biztosítása érdekében, de hogy kinek van érvényes szolgáltatási szerződése, arról választott bíróság jogosult dönteni.

Víziközmű-törvényt sürgetnek

A regionális víziközmű-vállalatok átszervezésének ügyében még a kormányzat sem volt egységes. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) például határozottan ellenezte a tervet, úgy tudjuk, hogy ők is privatizációs előkészületre gyanakodtak. Szabó Imre szakminiszter a lemondását is kilátásba helyezte amennyiben a kormány a privatizáció mellett döntene, miközben a tőkebevonástól azért nem zárkózott el teljesen.

A regionális víziközmű-vállalatok ugyanis 2008. január elsejéig a környezetvédelmi és vízügyi miniszter tulajdonosi jogkörében voltak, onnan kerültek át az MNV-hez a vagyontörvény módosításával. A szakmai felügyeletük azonban a tárca hatáskörében maradt, és a KVVM álláspontja szerint „mindaddig nem kerülhet sor az állami regionális víziközmű vállalatok privatizációjára, ameddig nem születik meg a szükséges szabályozás, mely kereteket biztosít és megfelelő feltételeket szab a víziközmű-szolgáltatás nyújtása vonatkozásában”.

A KVVM sajtóosztályától kapott tájékoztatás szerint jelenleg körülbelül 380 üzemeltető működik Magyarországon a víziközmű szektorban, vagyis az optimális üzemméretek eléréséhez valóban szükség volna az integrációjukra, a „szakmai elképzelés szerint” azonban az állami tulajdonban lévő regionális víziközmű társaságok, illetve hatékony és jól működő önkormányzati társaságok képezhetnék az integráció alapját. Ehhez azonban új törvényre volna szükség a víziközművekről.

Ugyanezt szeretné elérni a Magyar Víziközmű-szövetség is: Ányos József elnök szerint csak a víziközmű törvény megszületése után léphet az MNV, és át kellene adnia az önkormányzatoknak a tulajdonosi jogkörébe tartozó vízművállalatokat. Eközben néhány tisztán önkormányzati tulajdonú vízművállalat a „multik által befolyásolt” Magyar Víziközmű-szövetség helyett alternatív, új ernyőszervezet létrehozására készül.

Nem talált szakmai indokot a regionális vízi közművek átszervezésének terve mögött a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának hivatala által lefolytatott vizsgálat sem. Bár az MNV által kezdetben akadályozott ombudsmani vizsgálat még nem ért véget, neve elhallgatását kérő forrásunk úgy fogalmazott, hogy szerintük az MNV csak indokokat keresett az előre eldöntött átszervezéshez, annak szakmai oka nem volt.

Nem magyar találmány a visszaönkormányzatosítás

A Védegylet szakértői, Boda Zsolt és Scheiring Gábor a vízprivatizáció politikai gazdaságtanáról írott tanulmányából (In: Gazdálkodj okosan, Új Mandátum, 2008) az is kiderül, hogy nem az ördögtől való Fidesz-találmány a részben vagy egészében privatizált víziközmű-vállalatok „visszaönkormányzatosítása”, erre több korábbi, sikeres nemzetközi példát lehet felsorolni.

A Veolia és a Suez szülőhazájában, Franciaországban például szabályos „vízfüggetlenségi harcba” kezdtek az önkormányzatok: Grenoble 2000-ben túlszámlázásért és korrupciós ügyek miatt szerződést bontott a Suezzel, Lyon 2007-ben jelentős árcsökkentést csikart ki a Veoliától. Párizsban 1984 óta szolgáltatott a Veolia és a Suez, azonban nem hosszabbították meg az idén lejárt koncessziós szerződésüket, és 25 év elteltével a város ismét önkormányzati kezelésbe veszi a vízügyet. "A víz nem árucikk, ezért számomra magától értetődőnek tűnik, hogy kezelését elvegyük a magánszférától és azzal a közösség gazdálkodjon" – indokolta a döntést a francia főváros alpolgármestere.

Arra viszont Magyarországon semmi garancia nincsen, hogy az önkormányzati cégeket szakemberek helyett nem pártkatonákkal töltik fel – az új, tisztán önkormányzati tulajdonú pécsi vízműszolgáltatót, a Tettye Forrásházat máris sokan bírálják amiért Winkler Tamás személyében egy régi Fidesz-káder került az élére.

A cikket itt lehet kommentálni

A cikk a Társaság a Szabadságjokokért jogvédő szervezet Oknyomozó Programjának támogatásával készült.