Egymillió euró borlepárlásra

2010.02.11. 07:29 Módosítva: 2010.02.11. 07:30
Kihirdették a borepárlási támogatás szabályait. Hektáronként nagyjából négyszázezer forintot kaphatnak a gazdák, ennek segítségével 70-84 hektoliter bort kell lepárolni.

A 2009-2010-es borpiaci évben 981 ezer euró, vagyis mintegy 270 millió forint fordítható borlepárlásra, olvasható a Napi Gazdaságban. Az erről szóló földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszteri rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg. A múlt péntektől hatályos rendelet alapján beadott kérelmek elbírálása során elsőbbséget élveznek az elismert termelői csoportok.

Ha utánuk még marad a 981 ezer euróból, akkor a lepárlásra felajánlott bor alkoholtartalma lesz a döntő, ha két tétel azonos alkoholtartalmú, akkor a kisebb mennyiségű tételt kell átvenni előbb. A támogatás alapja annak a termőterületnek a nagysága, ahol a bor alapját adó szőlő termett.

Hektáronként 1465 euró jár úgy, hogy hektáronként 70-84 hektoliter bor lepárlása kezdeményezhető. Ez az összeg 270 forintos euróárfolyamnál nagyjából négyszázezer forintnak felel meg, vagyis egy hektoliterre nagyjából 4700-5600 forintnyi támogatás jut. Előírás az is, hogy a bor hektáronkénti alkoholmennyiségének el kell érnie a 840 hektoliterfokot. A támogatási szerződéseket március 24-éig kell megkötni.