Feltámadnak az Ikarus buszok

2010. február 11., csütörtök 10:48

Heteken belül megkaphatja a gyártáshoz szükséges engedélyeket az új Ikarus autóbuszcsalád – írja a Figyelő. Egy Auto Rad Controlle Kft. nevű cég kezd Ikarus névvel buszgyártásba, közösen a márkatulajdonossal.

A Figyelő cikke szerint Mátyásföldön, abban az ipari parkban fogják gyártani, ahol a márka híres fővárosi üzeme, az „Ikarus Egyedi” is működött. Ám ezeknek a járműveknek az emblémán kívül már nem sok közük lesz a hajdani „szárnyas” buszokhoz.

A típusok gyártására és értékesítésére a szigethalmi Auto Rad Controlle (ARC) Kft. és az Ikarusbus Kft. 2009 szeptemberében hozott létre egy 5 millió forint jegyzett tőkéjű céget, a Magyar Autóbuszgyártó Kft.-t. Az ARC-t még 1989-ben alapította a Csepel Autógyár és egy gépjárműjavító kisszövetkezet főleg az Ikarus és más márkák alkatrész-kereskedelmére, autóbuszok felújítására.

A cég volt ikarusos szakemberekből áll nagyrészt, sokuk a gyakori szervizelésre szorult buszok „gyógyításával” kezdte a szakmát. Eleinte az ARC saját fejlesztése is a „hozott anyagra”, a hajdani 400-as Ikarus tökéletesítésére, rekonstrukciójára épült. A honlap szerint a cég 2005-ben vágott bele saját típusok fejlesztésébe és gyártásába. Eddig három, teljesen egyedi, alacsonypadlós, szóló és csuklós típust fejlesztett ki.

Az ARC-nek 2008 júniusa óta három magánszemély – Liptai Árpád László, Szász Károly István és Bíró Marina – a tulajdonosa, árbevétele abban az évben 1,1 milliárd forint, adózott eredménye 70 millió forint volt. Az Opten cégtárából megtudhattuk: közülük Szász és Bíró vesz részt a Magyar Autóbuszgyártó működtetésében is (egyébként mindhárman tulajdonosai a Lanta-Consulting nevű, szintén buszipari érdekeltségű cégnek).

A Széles Gábor nevével fémjelzett Műszertechnika Holding tulajdonában lévő Ikarusbus a márkát apportálta, s ezzel kisebbségi tulajdonrészt szerzett. Az újkori Ikarus-konstrukciókat itthon és a környező országokban szeretnék eladni, továbbá olyan országokban, ahol még emlékezhetnek a márkára: a FÁK-térségben és Észak-Afrikában – olvasható a Figyelőben.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Búcsú az utolsó Ikarusoktól, amik már nem is azok - 2007.12.12.
A gyárban egykor babakocsik is készültek, az utóbbi években már Ikarusnak hívott buszok sem. Az utolsó kettő kedden gördült ki a mátyásföldi gyárból. Ikarusos nosztalgia Széles Gábor dicstelen szerepvállalásával, kvarchomokkal, sárgalázzal és tökömlököm munkavállalókkal.
Melegrekordot döntött az Ikarus busz - 2007.06.20.
Tavaly 39 fokot mértünk a légkondimentes BKV-buszokon, most megismételtük a mérést. A melegrekordot az Ikarus busz döntötte meg, a Combino szorosan mögötte a 2. helyen végzett.
Felszámolják az Ikarust - 2006.07.20.
Hárommillió forintos tartozás miatt elrendelték az Ikarus Holding Rt. felszámolását.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Adókalkulátor

Havi bruttó munkabér:
Gyerekek száma:

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!