Demján: Elvesztettük pénzügyi függetlenségünket

2010.03.04. 11:10
Demján Sándor szerint a pénzügyi függőség rosszabb, mintha tankok vonulnának be Magyarországra. Megítélése szerint a függetlenséget csak munkával, termeléssel, összefogással és protekcionizmussal lehet visszanyerni, derül ki a Figyelőnek adott interjújából. A nagyvállalkozó elmondta, hogy nem a Valutaalapot kell szidni, magunknak köszönhetjük függetlenségünk elvesztését. A TriGranit-csoport elnöke több fontos, az új kormány előtt álló feladatról is beszélt a hetilapnak nyilatkozva.

Nem az IMF-et kell szidni, önmagunknak köszönhetjük, hogy Magyarország mára de facto elvesztette a pénzügyi függetlenségét - fejtette ki a Figyelőnek adott interjújában Demján Sándor. A TriGranit-csoport elnöke úgy véli, hogy a Fidesz 2002-ben rendben adta át a gazdaságot.

Az EU és a régió jövője

Demján Sándor a hetilapnak adott interjújában kifejtette: az Európai Unió bizonyos szempontból rosszabb, mint a Római Birodalom, mivel önző államokból áll és a nagyobb országok keresztülviszik érdekeiket a kicsik ellenében. Európában ma valóban a demokráciát kell félteni, mert a jólét visszaesése mindig a szélsőségeseket hozza előtérbe - húzta alá a nagyvállalkozó, aki szerint az unió akár a demokráciáját is elveszítheti.

Demján Sándor megismételte korábbi kijelentését, miszerint a kelet-európai régió 25-30 év múlva behozza lemaradását. Ezzel kapcsolatban a vállalkozó úgy fogalmazott, hogy hihetetlen előrelépés bontakozik ki a szomszédos országokban. Bár nagy probléma: a magyar megszokta, hogy az államban bízik, ez a Kádár-rendszer egyik öröksége.

Elveszítettük a függetlenségünket

Demján Sándor az interjúban bírálta a koalíciós kormányzást, és elmondta: "nem lehet 10-15-szörösére növelni a nettó államadósságot, nem lehet hitelből jóléti rendszerváltást csinálni". Mára Magyarország de facto elvesztette a függetlenségét. Nem tankkal hódították meg, hanem pénzzel, de ezt önmagunknak köszönhetjük. Nem szidni kell a Nemzetközi Valutaalapot, mert az IMF segített - mi lavíroztunk ebbe a helyzetbe magunkat - állapítja meg a VOSZ ügyvezető elnöke, aki hangsúlyozta: hazai tőke nélkül nincs gazdasági stabilitás.

A Trigránit-csoport elnöke ezúttal is elmondta, hogy a válság nélkül már rég csődbe ment volna Magyarország. Hirtelen megrémült a világ, és jogi vagy pénzügytechnikai oldalon bravúrosan megszervezték nekünk ezt a hitelt - jelentette ki Demján Sándor a 2008 októberében létrejött, Magyarországnak nyújtott IMF-hitelcsomaggal kapcsolatban.

Mit kellene tenni?

A VOSZ elnöke beszélt a március 8-án megrendezésre kerülő gazdasági fórumról, ahol megfogalmazzák az új kormány felé elvárásaikat. Ha homlokegyenest mást csinál majd, akkor nagyon kemény kritikusai leszünk, úgy, ahogyan a mostaninak vagyunk, nyilatkozta Demján, aki hozzáfűzte: ha a gazdaság nincs táplálva, akkor Magyarországnak vége van.

Demján Sándor javaslatai szerint az államnak kisebbnek kell lennie, a termelésben foglalkoztatottak számát 1,3-1,5 millióra kell növelni, a vállalkozásoknak társulniuk kell, a képzési arányokon változtatni kell. Fontos kérdés a nagyvállalkozó szerint, hogy miből lesz majd növekedés.

Engem képletesen elküldtek Magyarországról. Emlékezetes mondattal: "El lehet menni Szlovákiába" - mondta el a hetilapnak a nagyvállalkozó, idézve Gyurcsány Ferenc korábbi szavait. Demján Sándor emlékeztetett arra, hogy az Arcadom majdhogynem "tiltott vállalat" volt Magyarországon. Az egyik legismertebb magyar vállalkozó kiemelte: a magyar gazdasági környezet nem munka- és nem üzletbarát.

Az euróbevezetésről

Gyenge árfolyammal kell felzárkózni - akkor még mindig marad mozgástér. A gazdaságnak levegő kell. Az euró elszívja - jelentette ki Demján Sándor az euróbevezetéssel kapcsolatban. A gyors euróbevezetéssel Magyarországra cselédsors várna.