Épülhet tovább a szabolcsi M3-as

2010. március 5., péntek 10:54

Elutasította a Közbeszerzési Döntőbizottság az M3-as Nyíregyháza és a 49-es főút közötti szakaszának megépítésére kiírt tender eredménye ellen benyújtott jogorvoslati kérelmeket. Így, egy harminc napon belüli hiánypótlással a NIF által eredetileg győztesnek kihirdetett konzorcium építheti az utat.

A Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) Zrt. január 22-én hirdetett eredményt az M3-as Nyíregyháza és 49-es számú főút közötti szakaszának kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárásban. A nyertes az érvényesen pályázók közül legalacsonyabb árat kínáló C-S-K-K 2009 konzorcium lett, ennek vezetője a Colas Hungária Zrt., tagja a Strabag Építő Zrt., a Közgép Zrt., valamint a Kelet-Út Kft.; a konzorcium nettó 32 milliárdért vállalta a munkát.

A döntés ellen két pályázó, a Nemzetközi Vegyépszer vezette konzorcium és a Porr Építési Kft. is jogorvoslati kérelmet nyújtott be a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz. A NIF tájékoztatása szerint a héten megszületett a KDB határozata, ami elutasította a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. jogorvoslati kérelmét, amellyel az ajánlatának érvénytelenné nyilvánítását kérte megsemmisíteni. A KDB megállapította, hogy a NIF jogszerűen nyilvánította érvénytelenné az ajánlatot, mivel a konzorcium hiánypótlással módosította az ajánlatának a szakemberekkel kapcsolatos részét, illetve a jogorvoslati kérelem bizonyos elemeit későn nyújtották be.

A Porr Kft. a nyertes ajánlat érvényességét kifogásolta, ennek a kérelemnek a döntőbizottság részben helyt adott – közölte a NIF. A nyertes ajánlatban egy szakemberről annak önéletrajza alapján nem állapítható meg az előírt szakmai gyakorlat. Ezt harminc napon hiánypótlással egyértelműsíteni kell, ha ez megtörténik, a konzorcium kezdheti az építkezést. A NIF közölte: a határozatban foglaltakat végre fogja hajtani, összehívja a bírálóbizottságot, és kiküldi a hiánypótlási felkérést.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Harminckétmilliárdért épül az új M3-as  - 2010.01.22.
Kilométerenként egymilliárdba kerül a kétszer kétsávos sztráda Nyíregyháza és Mátészalka között.
Elvehetik Veres Jánostól a sztrádát - 2009.12.07.
Saját fegyverével győzné le a volt pénzügyminisztert Hankó Faragó Miklós. Visszaminősíthetik autóúttá az M3-as Vaja-Vásárosnamény közötti szakaszát.
Szabad prédának számít a sztrádapénz - 2009.12.03.
Szakmai szempontokra fittyet hányva, a házszabályt kicselezve osztanak ki a képviselők milliárdokat az általuk fontosnak vélt útépítésekre. A kormány a figyelmeztetések ellenére nem zárta el pénzcsapot.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Síeljen Olaszországban!
Töltse téli pihenését Olaszországban! Irány a sípálya, 12.812 Ft/fő/éjtől