Kevés bevételt hozott a vagyonadó light
Az szja-bevallásukat február 25-ig benyújtók mindössze 81 millió forintot fizettek az Alkotmánybíróság által felpuhított vagyonadótörvény alapján. Az adót csak hajók, repülőgépek és drága autók után kell megfizetni.
Az első bevallási és befizetési határidőig mindössze 81 millió forint folyt be az alkotmánybírák által alaposan megszűrt vagyonadó címén a költségvetésbe - írja a Napi Gazdaság. Február 25-ig az egyéni vállalkozóknak és az áfaalany magánszemélyeknek kellett benyújtaniuk jövedelemadó-bevallásaikat, ezzel együtt pedig rendezniük kellett esetleges vagyonadó-befizetéseiket is. Az adóalanyok többsége számára május 20. lesz a bevallási határidő.
A hajók esetében az évjárat függvényében a motor teljesítménye vagy a fedélzet mérete után, a repülőgépek esetében szintén az évjárattal korrigálva a tömeg után kell megfizetni az adót. Az autókat terhelő adó lényegében a gépjárműadó többszörös megfizetését jelenti, 268 lóerős teljesítmény felett ez a gépjárműadó háromszorosának felel meg, 168 lóerő felett kétszeres, 235 felett pedig 2,5-szeres a szorzó.
A rendszer kritikusai szerint e módszer szerint a sufnikban gyártott, Trabant-motorral felszerelt hajók után az értékükhöz képest irreális összegű adót kell fizetni. Mások viszont épp arra hívják fel a figyelmet, hogy a vitorlások, repülőgépek után sokkal kevesebb adót kell majd fizetni, mint egy nagy teljesítményű autó után. Holott vagyonok a vízi és légi járművek fenntartásához szükségesek, nem pedig egy 270 lóerős autóhoz.
Vagyonadót a nagy értékű autók, vitorlás- vagy motoros hajók és repülőgépek után kell fizetni, miután az Alkotmánybíróság a vagyonadóztatás alapját jelentő ingatlanadót alkotmányellenesnek titulálta. Eredetileg 50 milliárd forint bevételt várt a kormány, ám az ingatlanadó kiesésével ennek csak a töredéke teljesülhet. A csak a vagyontárgyakra vonatkozó bevételekről nem készített külön becslést a kormány, ám valószínűleg az autók után folyhat be némi pénz.



