Dominikai mélységben a magyar foglalkoztatottság

2010. március 18., csütörtök 10:40 |

Összehasonlítva a magyarországi munkavállalók számát a világ többi tízmilliós országéval, kiderül, hogy közülük csak Tunéziában és a Dominikai Köztársaságban dolgoznak kevesebben, mint nálunk. Az összes tízmilliós népességű OECD-ország közül pedig nálunk a legalacsonyabb a foglalkoztatottság.

Magyarország nem csak az unióban áll rosszul a többi tagországhoz képest a foglalkoztatottak számában, ahol mi vagyunk az utolsó előttiek – lekörözve Máltát – hanem a világ összes, nagyjából tízmilliós népességű országához képest is sereghajtók vagyunk. Legalábbis az ENSZ szakosodott szervezete, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 2008-as adatai alapján.

Afrikában nehéz adatot gyűjteni

Magyarországon kívül még tizennégy, nagyjából tízmilliós lakossággal rendelkező ország van a Földön. Ebből hat Európában, egy Dél-Amerikában, kettő Közép-Amerikában és öt Afrikában. Az afrikai országok közül azonban Ruanda (9,7 millió lakos), Csád (10,9 millió lakos), Guinea (9,8 millió), és Szomália (8,9 millió) esetében nincs adat arról, hogy mennyi a munkavállalók száma a teljes népességen belül, csak becsült adatok vannak a gazdaságilag aktívakról (foglalkoztatottak plusz a munkanélküliek).

 
Nagyobb méret

*legfrissebb, 2005-ös adat az ILO adatbázisában

Vagyis az afrikai országok közül egyedül Tunézia munkavállalóinak számáról van adat 2005-ből. Ez alapján a világon az összes, nagyjából tízmilliós országa közül Tunézia áll az utolsó helyen a 2,9 millió foglalkoztatottjával, ami azonban akár nőhetett is öt év alatt.

Az észak-afrikai országot a Karib-tengeri szigetállam, a Dominikai Köztársaság követi 3,6 millió foglalkoztatottal. Vagyis ez a két ország, ahol kevesebb – de utóbbiban már nem sokkal – a dolgozók száma, mint a 3,8 millió magyarországi munkavállalóé.

 
Nagyobb méret

Ha pedig csak a közel tízmilliós népességű OECD-országokkal hasonlítjuk össze Magyarországot, akkor foglalkoztatottság szempontjából a legutolsók vagyunk, az OECD legfrissebb, 2008-as adatai alapján. (Magyarországon már 10 százalékos a munkanélküliség, de az összehasonlíthatóság miatt az összes adatot egy forrásból vettük.)

Az unióban, az Eurostat  csak Máltán acsonyabb a foglalkoztatottak aránya a 15 és 64 év közötti népességben, mint nálunk. Máltán ez az arány 55,3 százalék, nálunk 56,7. Az összes többi tagországban ennél magasabb a foglalkoztatottság a 15 és 64 év közötti népességben: Csehországban 66,6 százalékos a foglalkoztatottság, Szlovákiában 62,3.

Hetven fölött is lehet

Németországban 70,7, Svédországban 74,3 százalék, ami a második legnagyobb foglalkoztatottságot jelenti az unióban, míg az első helyen Dánia áll 78,1 százalékkal. Ami a nem uniós európai országokat illeti, Izlandon a foglalkoztatottság 84 százalékos; Norvégiában 78, és Svájcban 71. Amerikában és Japánban ugyanez az arány szintén 71 százalék.

Vagyis az biztosan megállapítható, hogy a világ vezető gazdaságaiban sokan dolgoznak. Ami persze nem elégséges egy erős, dinamikus gazdasághoz, lásd a 84 százalékos foglalkoztatottságú Izland esetét, de mégis szükséges feltétele, a növekedés egyik elengedhetetlen motorja.

Címkék:

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!