Hiába erős a forint, nem jobb a frankhiteleseknek

2010. március 18., csütörtök 11:46

Az elmúlt egy hétben szomorú fejleményeknek lehettek szemtanúi a svájci frank hitellel rendelkezők. Miközben mindenhol a forint újabb csúcsairól olvashattak, addig bosszankodva figyelhették azt, hogy a frank nem lett olcsóbb. A frankhitelesek tehát nem lehetnek felhőtlenül boldogok, amikor azt hallják, hogy erősödik a forint.

Az elmúlt napokban kiváló teljesítményt nyújtott a forint euróval szembeni árfolyama: a jegyzések ugyanis megközelítették a 260-as szintet, amire legutóbb 15 hónappal ezelőtt volt példa. A forint euróval szembeni árfolyama az idei év első napjaiban a 269-270-es árfolyam környékén mozgott, az azóta eltelt időszakban 3,3 százalékot tudott erősödni.

A frankhitelesek viszont elszomorodva tekinthetnek azokra a grafikonokra, miszerint egy frank még mindig 180-181 forintba kerül, ami gyakorlatilag a január első napjaiban megfigyelt szinteket jelenti. Mindez azt jelenti, hogy a forint ereje (amit az euróval szembeni keresztben megtapasztalhattunk) nem tükröződik a frank ellenében. Ennek alapvető oka, hogy a svájci deviza általában véve erőre kapott az elmúlt időszakban.

A frank általános erősödése (elsősorban az euróval szemben) tehát eddig kioltotta a forint felértékelődésének kedvező hatását. Az alpesi deviza erejének több oka van: az elmúlt napok devizapiaci folyamatai alapján úgy tűnik, hogy a svájci jegybank már nem avatkozik be a frank gyengítése céljából, a legutóbbi tapasztalatok azt mutatják, hogy azok sikertelenek voltak. A frank euróval szembeni jegyzése az elmúlt napokban komoly ellenállásokat tört át, a svájci deviza 2008 októbere óta nem volt ennyire erős.

Az SNB magatartásának hátterében pedig alapvetően a svájci gazdaság fellendülésének beindulása áll. A legutóbbi kormányzati előrejelzések ugyanis azzal számolnak, hogy idén már 1,4 százalékkal bővülhet a gazdaság, ami kedvezőbb kilátásokat vetít előre a korábbiaknál (decemberben még 0,7 százalékos GDP-növekedést jósoltak). Ebben a környezetben kevésbé kell tartani a deflációs veszélytől.

Mindeközben nem szabad megfeledkezni a svájci frank "biztonságos menedéknek" tekinthető szerepéről sem, vagyis a befektetői hangulat romlásakor, a kockázatkerülés felerősödésekor a befektetők a frank vásárlását preferálják. A fenti tényezők tehát azt támasztják alá, hogy a svájci jegybank nem gátolja meg a frank fokozatos - a fundamentumok által vezérelt - felértékelődését.

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Síeljen Olaszországban!
Töltse téli pihenését Olaszországban! Irány a sípálya, 12.812 Ft/fő/éjtől