Közös buszt gyárt az Ikarus és a Rába

2010.04.14. 15:54
Elsősorban a belső piacra, állami és önkormányzati megrendelésekre gyártott szóló, illetve csuklós autóbuszcsaláddal lép piacra az Ikarusbus Kft. és a Rába Nyrt. Princz Ferenc, az Ikarusbus Kft. ügyvezető igazgatója a két cég szerdai budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: stratégiai együttműködésük keretében minimum 300-500 darab busz megrendelésére számítanak, de az Ikarus hagyományos külpiacain is várnak vevőkre. A társaság az új buszcsaládról Moszkvában is tárgyalásokat folytat.

A városi és elővárosi buszcsalád közös fejlesztése a tavalyi év második felében indult, mintegy 150-200 millió forint fejlesztési költség mellett. A négy típus karosszériáját és egyéb tartozékait az Ikarus készíti, míg a futóművek, ülések, egyes vázszerkezeti darabok kivitelezését a Rába végzi, a motor pedig az Egyesült Államokban készül - jelezte Princz Ferenc.

Az ügyvezető igazgató elmondta: a Nyugat-Európában gyártott, hasonló kategóriájú buszoknál mintegy 30-40 százalékkal olcsóbban kínálnák a járműveket, igényekhez igazodva; a szóló autóbusz becsült ára 170-190 ezer euró, míg a csuklósé 260-300 ezer euró lenne.

Hangsúlyozta: az együttműködés a több évtizedre visszatekintő kooperációs formára kíván támaszkodni, a lehető legnagyobb mértékben kívánják igénybe venni a magyar beszállítói hálózatot, és kihasználni a meglévő gyártókapacitások és szakembergárda kínálta előnyöket.

Princz Ferenc szerint 20-30 darab autóbusz megrendelése esetén a projekt már profitábilis. A cég reálisnak véli, hogy a későbbiekben évi 1.000-1.500 darab autóbuszt is gyártsanak.

A legstabilabb partnernek a BKV Zrt. ígérkezik, amely 200-250 darab autóbuszra tarthat igényt. Az exportigények felmérése jelenleg is folyik. A társaság célja, hogy az Ikraus évtizedes hagyományú, elsősorban feltörekvő országokbeli megrendelői között találjon partnerre.

A kivétel nélkül alacsony padlós, rozsdamentes acélból készült vázszerkezetű buszokat EURO 5-ös motorral szerelték fel, a járművekbe ingyenes WIFI internet belső biztonsági kamera és GPS navigációs rendszer is bekerült.

Magyarországon az önkormányzatok az Autóbusz Rekonstrukciós Program keretében férhetnének hozzá az új fejlesztéshez. Bárdossy Dániel, az Ikarus tanácsadója az MTI-nek elmondta: a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. mintegy 50 milliárd forintos kerettel indította el a Közösségi Közlekedési Hitelprogramját, amely akár ezer busz lecserélésére is elegendő forrást nyújthat. Hozzátette, tudomása szerint a program keretében más kereskedelmi bankokkal is tárgyalásokat folytatnak, hogy a helyhatóságok lízing, vagy bérlet típusú konstrukciókon keresztül finanszírozhassák autóbusz-beszerzéseiket.

Az előzetes tervek szerint a Rába és az Ikarus együttműködése keretében később távolsági autóbuszcsaládot is kifejlesztenének. Ennek kapcsán a Volán-társaságok megrendeléseire is számítanak. Princz Ferenc elmondta: az Ikarusbus Kft. üzemében jelenleg 220-an dolgoznak, a későbbiekben azonban nagyobb létszámbővítés lehetősége is fennáll.