Kivégezték a magyar tőzsdét

2010.05.07. 16:52 Módosítva: 2010.05.07. 16:58
Brutálisat esett pénteken a budapesti tőzsdeindex: a BUX zárásra csaknem 1500 pontos, 5,5 százalékos mínuszba zuhant. A forgalom 57 milliárd forint volt, ebből csak az OTP kereskedése 45 milliárdot jelentett. A bankpapír 7 százalékkal értékelődött le, de a vezető részvények mindegyike 5 százaléknál nagyobbat esett.

Egész heti csökkenése után pénteken szabadesésbe váltott a pesti tőzsde: a részvényindex már a kereskedés első órájában 500 pontos mínuszban volt – több kis részvény kereskedését fel is kellett függeszteni –, zárásra pedig csaknem 1500 pontosba esett. A BUX végül 21 423,7 ponton zárta a napot, ami 6,4 százalékos, 1464,7 pontos csökkenés a csütörtöki záráshoz képest. A pánik intenzitását jelzi, hogy a forgalom 60,7 milliárd forint volt, ennél nagyobb értékben legutóbb a másfél éve kirobbant hitelválság kezdetén, 2008. október 10-én kereskedtek a tőzsdén (akkor 63 milliárd forint volt a forgalom).

Az 5 százalékos mínusz már jó

A vezető részvények közül a legnagyobb esést a délelőtt még pluszban lévő Richter árfolyama hozta össze: a gyógyszerpapírok, bár délelőtt még 43 200 forinton is voltak, végül 39 000 forinton, 7,8 százalékos mínuszban zárták a napot. Napközben járt 8 százalékos mínuszban a Mol is, amely végül 6 százalékos veszteséggel 17 950 forinton zárt. A vezető papírok közül legjobban teljesítő MTelekom ára 625 forintra, 4,9 százalékkal esett.

A nap igazi vesztese az OTP: a bankpapírt elképesztő forgalomban 7,2 százalékkal értékelte le a piac. A néhány napja még 7000 forint fölött járó, egy hónap alatt 19,3 százalékot eső papír ára napi minimumán, 5850 forinton zárt. Ma is az OTP-részvények kereskedése tette ki a csaknem 61 milliárdos forgalom túlnyomó részét: az eladók uralta piacon 45,5 milliárd forintnyi üzletet kötöttek rá. Ez azonban messze van a történelmi rekordtól: hat olyan nap is volt a történelemben, amikor ennél is nagyobb értékben üzleteltek vele.

A nyugat-európa és az amerikai tőzsdék is hasonlóan megszenvedték a pénteket. A Dow Jones a tegnapi 3,2 százalékot követően már 2,4 százalékos mínuszban is járt nyitás után egy órával. Később kissé visszakapaszkodott, de mínusz 1,5-2 százalék közelében mozog. A nyugat-európai tőzsdék is esnek, a francia CAC már 5,3 százalékos mínuszban van, a londoni FTSE 100 3,5 százalékot esett, a német DAX is négy százalékos esést mutat.

Nem rekord

Bármennyire is brutálisnak tűnik a mostani zuhanás, a BUX történetében voltak ennél feketébb napok is. 1997. október 28-án  például 16,5 százalékot esett az ázsiai válság miatt, ez a legnagyobb napközbeni esés. Öt olyan nap volt még, amikor a BUX tíz százaléknál nagyobbat esett: 1997 őszén volt még egy 12,72 százalékos esés is.

Minden idők harmadik legnagyobb a 2008-as hitelválsághoz esése köthető: 2008. október 15-én 11,88 százalékot esett az index, ezt másnap még egy 8,59 százalékos mínusz fejelte meg. Tíz százalék feletti értékvesztésre még a kilencvenes évek végi orosz válságát említhetjük, 1998-ban egy-egy augusztusi, szeptemberi és októberi nap hozott 10,28–14,38 százalékos csökkenéseket.

2008. szeptember 29-én, egy nappal azután, hogy az amerikai képviselőház elutasította a bankmentő csomagot és beszakadtak a világ tőzsdéi, a BUX 750 pontos, vagyis 4,2 százalékos eséssel indult.