Többen akarják a Fideszben a kassza kulcsát

2010. május 12., szerda 08:19

Két héttel a kormányalakítás elött zűrzavar van a Fidesz háza táján, hogyan is nézzen ki az új kabinet gazdaságpolitikai irányítása. Belső ellentétek is súlyosbítják a helyzetet, az apparátus pedig semmiről nem tud.

A Fidesz felső gazdaságpolitikai köreihez tartozóknak az elmúlt két héten tett nyilatkozatai arra utalnak, finoman szólva közel sem állt még össze, hogyan fog kinézni az új kormány gazdaságpolitikája.

A gazdasági csúcstárca, a nemzetgazdasági minisztérium vezetői posztjának várományosa, Matolcsy György nagy ívű terveket jelentett be: átváltják forintra a devizahitelesek adósságát, eltörlik a szuperbruttós személyi jövedelemadót, januárban jön a francia típusú, de gyerekkedvezményekkel felturbózott családi adózás, de ezek forrásigényéről egy szót sem szólt.

A létrehozandó miniszterelnökséget államtitkárként vezető, a büdzsével hivatalosan nem foglalkozó, de a korábbi Orbán-kormányban pénzügy-miniszterkedő, a költségvetési ügyekben jártas Varga Mihály – információink szerint éppen az államháztartási korlátok miatt – már finomított Matolcsy szavain. Szapáry György – ő főtanácsadó lesz a miniszterelnökségen – voltaképpen neheztelte, hogy a Fidesz vezetése megtámadta a jegybank elnökét.

Ez a zűrzavart sejtető nyilatkozatdömping nem véletlen. Nem arról van szó, hogy a Fidesz így szondázza a piacot és a lakosságot, hanem ezt szülte az a stratégia, amely szétrobbantja a pénzügyminisztériumot, három emberhez rendeli a költségvetés felügyeletét, a pénzköltést és a hosszú távú tervezést. Lényegében tehát nem lesz egyedüli gazdája a büdzsének. Ráadaásul személyi ellentétek és gazdaságfilozófiai nézeteltérések is élezik a helyzetet.

Egy megrökönyödést keltő államtitkár

Mint beszámoltunk róla, lefokozzák a pénzügyminisztériumot, nem ez a tárca lesz a gazdaságpolitika közepe, és szét is darabolják az intézményt. A vagyongazdálkodási részleg átkerül Fellegi Tamáshoz, a nemzeti fejlesztési miniszterhez. Fellegi tárcája költi el az államháztartási kiadások döntő részét.

Az is biztosra vehető, hogy a költségvetési hivatal munkanevű területet Naszvadi György államtitkárként vezeti, felettese Matolcsy György lesz. Naszvadi régi motoros fiskális ügyekben, az első Orbán-kormány alatt államtitkárként dolgozott a pénzügyminisztériumban. Ez a költségvetési hivatal a költségvetés tervezését és a befolyt, illetve elköltött pénz számbavételét végezné, valamint jelentené, hogyan halad a törvénybe foglalt költségvetés végrehajtása.

Az adóbevételi oldal és a makrogazdasági tervezés azonban egy másik egységet alkotna, bár szintén a Matolcsy-féle minisztériumba tartozna (és itt végeznék a hosszú távú gazdaságpolitikai irányok kutatását is). Ennek a részlegnek az államtitkári szintű vezetése körül nagy a harc. Értesüléseink szerint Kármán András a legesélyesebb a posztra. Megkerestük Kármánt, de ő nem kívánta kommentálni információnkat. Kármán sok fideszes előtt is ismeretlen, és csak a szűkebb szakmai közönség fülében cseng ismerősen a neve: Kármán az MNB-ben a pénzügyi elemzések részlegének vezetője, a jegybanki piramis harmadik szintjén áll, Karvalits Ferenc alelnök a közvetlen felettese.

Úgy tudjuk, néhány héttel ezelőtt még Matolcsy sem ismerte Kármánt, Szapáry György ajánlotta őt Matolcsy figyelmébe. Matolcsy olyannyira szeretné Kármánt államtitkárának, hogy információink szerint magával vitte az IMF-fel és az EU-val nemrég tartott informális egyeztetésre.

A Fideszben viszont sokakban megrökönyödést keltett Kármán személye. Neki ugyanis nemcsak hogy semmilyen kapcsolata sem volt a Fidesszel, hanem egyenesen a szocialista-liberális nézetekkel szimpatizáló személynek tartják, ezért még közel sem biztos, hogy ő is lesz az államtitkár. A poszt körüli huzavona ahhoz vezetett, hogy a még létező Pénzügyminisztériumban az adóügyi osztályok dolgozói nem tudják, ki lesz a főnökük, hol és milyen struktúrában fognak dolgozni.

Egymást bénítják

Az új kormányzati rendszer úgy lett kitalálva, hogy Matolcsynak nemcsak Fellegi lesz az ellensúlya a gazdaságpolitikai, költségvetési ügyekben (és viszont), hanem Varga Mihály is. Bár Varga bemutatásakor Orbán Viktor nem említette, úgy tudjuk, hogy a nagy ívű programokra esküdő, ezért a költségvetési korlátokról előszeretettel megfeledkező Matolcsy miatt Varga szerepe lenne a költségvetési kontroll érvényesítése.

Forrásaink szerint Varga és Matolcsy viszonya – a szerepekből is fakadóan – nem felhőtlen. A Fidesz gazdaságpolitikájának két „erős embere” között az együttműködés többször is megbicsaklott már, ami azt vetíti előre, hogy a kormányban sem lesz zökkenőmentes a gazdaságpolitikai ügyek vitele.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Matolcsy már az egész monetáris tanácsot elküldené - 2010.05.11.
A hároméves adócsökkentési programról annyi tudható, hogy vagyonadó és áfacsökkentés nem lesz.
Jövőre jöhet a családi adózás - 2010.05.10.
Matolcsy György francia mintáról beszélt, konkrétumról csak annyit: minden gyerek után lesz kedvezmény.
A Fidesz eltörli a szuperbruttót - 2010.05.07.
Júliusban indul az adócsökkentési program, az 52-ből 12-16 kisadót törölnek el vagy vonnak össze.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés