Nem akarnak rehabilitációs hozzájárulást fizetni a cégek

2010.05.13. 07:40

A várakozásokhoz képest sokkal több cég döntött úgy, hogy nem fizet az idén rehabilitációs hozzájárulást, hanem helyette megváltozott munkaképességűeket foglalkoztat. 2010-ben 964,5 ezer forintot kell fizetni minden húsz főnél több alkalmazottat foglalkoztató cégnek, ha a megváltozott munkaképességű munkavállalók aránya nem éri el az öt százalékot. A hozzájárulás mértéke a tavalyinak több mint ötszöröse lett.

Tavaly a 177,6 ezer forint összegű hozzájárulásból 15 milliárd forint folyt be, ez azt jelenti, hogy több mint 84 ezer fő foglalkoztatása helyett inkább megfizették a hozzájárulást. Ez a szint az első negyedéves adatok szerint a töredékére esett: a bevétel hétmilliárd forint volt, ami mindössze 19 ezer megváltozott munkaképességű alkalmazott kiváltását jelenti.

A kkv-szektor tudott a leggyorsabban reagálni a szabályozásra, vagyis az esetek többségében itt jelentek meg a megváltozott munkaképességű alkalmazottak - mondta lapunknak Oplaznik Gabriella, a Work Force Kft. rehabilitációs üzletágának vezetője. Hozzá kell tenni azonban, hogy csak első pillanatban tűnik úgy, mintha hatvanezer megváltozott munkaképességű jelent volna meg a munkaerőpiacon.

Az első körben ugyanis a társaságok a belső állományt szűrték meg, vagyis azt vizsgálták, hány olyan alkalmazottjuk van, aki megváltozott munkaképességűnek minősíthető. Egyáltalán nem meglepő ugyanis, hogy eddig nem készítettek külön adminisztrációt a munkavállalókról. Ez azt is jelenti, hogy a későbbiekben ilyen arányú javulás nem várható a mutatókban - mondta Oplaznik.

Változatlan környezetben öt év alatt nagyjából öt százalékra lehet emelni a megváltozott munkaképességű munkavállalók arányát. Az uniós harmincszázalékos szinthez azonban húsz év is kevés volna. A legfontosabb ugyanis a szemléletváltás lenne, hogy a megváltozott munkaképességűek ugyanolyan teljesítményre képesek, mint az egészségesek.