Eurómentésbe kezdhetett az EKB

2010. május 19., szerda 16:53

Intenzív euróerősödés indult ma délután 2 órakor a legtöbb devizával szemben, amelynek láttán felmerült a devizapiacon a gyanú, hogy esetleg az Európai Központi Bank eurót erősítő intervenciót hajtott végre. Ezt nem kívánta kommentálni az intézmény és megoszlik a piaci stratégák véleménye arról, hogy egy ilyen lépés bekövetkezhet-e és van-e egyáltalán értelme. Az euró mindenesetre 1%-kal ugrott délután 2 óra után a dollárral és a svájci frankkal szemben, és a mozgás a forint árfolyamát is érdemben befolyásolta.

Napi csúcsára, 1.2200-ről 1.2320-ig erősödött délután fél 3-ra az euró a dollárral szemben és hirtelen mozgás látszott az euró/svájci frank árfolyamban is 1.40-ről 1.42-ig. A piacon arról kezdtek beszélni a szereplők, hogy az euró szenvedését látva esetleg az Európai Központi Bank devizapiaci intervenciót hajtott végre. A segítség jól jöhetne például a svájci jegybanknak is, amely már huzamosabb ideje küzd a frank túlzott felértékelődése ellen.

Délután fél négyig sem az Európai Központi Bank, sem a Svájci Központi Bank nem kívánta kommentálni a mozgások hátterét, amelyek mögött több tényező is meghúzódhat. Csak az egyik ok a feltételezett jegybanki intervenció.

3 százalékot esett a BUX

Napi mélypontján, az euró- és a forinterősödés mellett délután mutatott mérséklődő mínuszok ellenére 3 százalékos eséssel, 22 595 ponton zárt a budapesti tőzsde. A vezető papírok közül az OTP 4,4, a Mol 3,7, a Richter 1,5, a Magyar Telekom 2,2 százalékot esett.

A világ egyik legnagyobb devizakereskedő intézményének munkatársa a Reuters-nek azt mondta, hogy az EUR/CHF árfolyamban az ugrást nem egy jegybanki megbízás váltotta ki, hanem egy intézmény saját számlás kereskedői aktivitása. (A jegybankok, ha azt végképp szükségesnek látják, igyekeznek nem direkt módon, hanem egy-egy kereskedelmi bank megbízásával beavatkozni a piacon, tehát a devizakereskedői nyilatkozat nem zárja ki a háttérben a jegybanki intervenciós feltételezést.)

Az euró az elmúlt napokban komoly gyengülést szenvedett el (elsősorban a dollárral szembeni teljesítmény van a fókuszban), így a túladottság utáni természetes korrekció is szerepet játszhat a mozgásban. Ezt bármilyen apró piaci jelzés is kiválthatja a feszült hangulatban.

Az EKB mai esetleges devizapiaci intervenciójával kapcsolatos feltételezést gyengíti, hogy egy ilyen lépést érdemes inkább összehangoltan, más jegybankokkal karöltve megtenni (ahogy az az ezredfordulón bekövetkezett). Tegnap este óta azonban látunk példát nem összhangolt, mégis nagy jelentőségű döntésre.

A befektetők tegnap este óta igyekeznek "emészteni" a német döntést (fedezetlen short tranzakciók tilalma egyes eszközpiacokon). A mai nyilatkozatok alapján a németek a döntésről nem egyeztettek európai szinten, sőt még a tegnapi eurózóna pénzügyminiszteri értekezleten sem került szóba a téma. A jelek szerint tehát egyelőre a németek egyedül kívánnak harcolni a "spekulánsok" ellen, amely intézkedéseknek korlátozott eredményessége lehet a pénz- és tőkepiacok globális jellege miatt.

Amint láthattuk: a tegnap esti német döntés után a befektetők az európai eszközök elleni spekulációt jórészt az euró eladásán keresztül hajtották végre, illetve a kockázati étvágy jelentős romlása önmagában is a dollár malára hajtotta a vizet.

Ma délután az euró hirtelen erősödése nyomán az európai részvényindexek eddigi süllyedése is mérséklődni kezdett. A forint euróval szembeni árfolyama 281.5 körülről 3 egységgel esett, azaz 1 százalékos forinterősödés mutatkozott, de később újra 280-ig emelkedtek a jegyzések a volatilis kereskedésben. Egy dollárért délután fél négy után 228 forintot, míg egy svájci frankért 198 forintot kértek a délben tapasztalt 231, illetve 201 körüli szinttel szemben.

Címkék:

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés