Eltűntek az autók a hazai benzinkutakról

2010. június 22., kedd 12:57

Drasztikusan csökkent az üzemanyag-forgalom az elmúlt hónapokban az áremelkedések hatására. Benzinből tizenhat, gázolajból pedig tíz százalékkal kevesebb fogyott a hazai töltőállomásokon - mondta az InfoRádiónak a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára. Wilde György szerint 2010 nem lesz szerencsés év az olajcégek számára.

Katasztrofális képet mutat a piac, ekkora visszaeséssel egyetlen vállalat sem számolt. A tagvállalatok töltőállomásain 2010 első öt hónapjában tizenkét százalékkal csökkent az üzemanyag-forgalom 2009 első feléhez képest – mondta Wilde György, aki úgy véli, a kereslet csökkenését egyértelműen a többszöri áremelkedés okozza.

Egy évvel ezelőtt a gázolaj 60, a benzin pedig 53 forinttal volt olcsóbb. A két üzemanyag forgalma egyébként nem egyformán reagált az áremelkedésre, benzinből 15,6 százalékkal, gázolajból pedig 10 százalékkal kevesebb fogyott a töltőállomásokon - tette hozzá a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára. A szakember azzal magyarázta az eltérő mértékű visszaesést, hogy az elsősorban gázolajat használó személyszállító cégek most sem csökkenthetik kiadásaikat, ráadásul a dízelautók is egyre népszerűbbek.

Wilde György a következő fél évben sem számít javulásra, pedig előfordulhat, hogy a statisztikai adatok mást mutatnak majd. A helyzet nem lesz jobb az év második felében sem, ám a vonatkoztatási alap 2009 második féléve lesz. Akkor a júliusi adóemelés az addig emelkedő eladási tendenciákat megfordította, vagyis ahhoz az időszakhoz képest valóban javulnak majd az adatok, a valóságban azonban nem történik jelentős változás – mondta a szakember. Hozzátette: 2010 nem lesz szerencsés év az olajcégeknek.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Újabb benzináremelés jön - 2010.06.21.
Ezúttal a dízelesek járnak rosszabbul, 5 forinttal drágul a gázolaj, a benzin csak kettővel.
Újabb benzináremelés jön - 2010.06.14.
Szerdától a benzin 2, a dízel 3 forinttal lesz drágább.
A rémhírek miatt lesz drágább a benzin - 2010.06.07.
Az üzemanyagok literenkénti ára 4-4 forinttal nő.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

  • Világok őre
    Lukjanyenko, Szergej: Világok őre Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft
  • Nyugtalanság
    Sztrugackij, Arkagyij - Sztrugackij, Borisz: Nyugtalanság Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!