Szlovák sztrádához magyar híd épül

2010. június 30., szerda 13:50

A Pozsony-Besztercebánya közti autópályán Nyitra térségében épít egy 1180 méter hosszú hidat az A-Híd Építő Zrt. – jelentette be Sal László vezérigazgató-helyettes szerdán. A kilencmilliárdos munkát jövő őszre fejezik be.

Az Apáthy Endre érdekeltségébe tartozó Hídépítő-csoport tulajdonában lévő társaság a múlt évet 8 milliárd forint árbevétel mellett 150 millió forint adózott eredménnyel zárta. A csoport másik tagja, a Hídépítő Zrt. 2009-ben 38 milliárd forgalom mellett 1,8 milliárd adózott eredményt ért el.

Repkay Kálmán igazgató a szlovákiai munkáról elmondta, hogy a Nyitra folyót átívelő híd két részből áll, és a vállalási ára 9 milliárd forint. Az építést ez év elején kezdték és jövő őszre készülnek el vele.

A társaság dolgozik Magyarországon a 13,7 milliárd forintba kerülő Hany-Tiszasülyi víztározón is. Ennek az építését konzorciumi vezetőként végzi, az AMS konzorcium tagja még a Magyar Vízépítő Zrt., valamint a Sedesa SA. A 2012 elejére elkészülő tározó 247 millió köbméter vizet tud majd befogadni - mondta Székely Csaba igazgató. Összehasonlításul: a 90 millió köbméteres tiszaroffi tározó 50 millió köbméterre feltöltve több mint fél méterrel csökkentette a Tisza vízszintjét.

Az A-Híd egy 30 millió forint értékű ideiglenes hidat épített adományként az Edelény feletti Szendrőn, miután a település két része közti hidat elvitte az áradás.

Az árvízzel kapcsolatos a társaság 358 millió forintos mátraballai munkája is. Itt olyan völgyzárókat építettek, amelyek automatikusan csak annyi vizet engednek a településen keresztül, amennyit az ott kibetonozott elvezetők képesek továbbadni.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Hónapokat csúszhat a szegedi híd - 2010.06.18.
Augusztus 31-ig kellene megépíteni az M43-as autópályát Makóig, de a sztráda közepét aligha tudják átadni. Csak július elejére derül ki, mennyi lesz a csúszás, Szeged egyelőre nem szabadul fel.
Lezárták a nyomozást a Margit híd ügyében - 2010.05.07.
A BRFK szerint a kartellgyanú nem igazolódott be, a feljelentő ügyvéd panaszt tett az ügyészségen.
Vízen járva építik az új Tisza-hidat - 2010.03.13.
A Szeged és Makó közötti sztrádának, benne az új Tisza-híddal, augusztus végére kellene elkészülnie. Hónapokat csúszhatnak a zord idő miatt, de megtalálhatták volna Attila koporsóját.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés