Megfúrhatja az IMF a bankadót?

2010.07.06. 11:09 Módosítva: 2010.07.06. 11:09
A bankadó kérdése is felmerülhet a kedden kezdődő IMF egyeztetésen. A Der Standard napilap úgy tudja, a nagy külföldi bankok a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) lobbiznak, hogy az beszélje le a magyar kormányt a tervezett banki különadóról. A bankmultik anno vállalták, hogy az IMF-hitellel megsegített országokban ott maradnak - de nem ilyen terhelés mellett, érvelnek.

Még senki nem sarcolta így a bankokat, mint Magyarország szeretné – írta keddi számában az osztrák napilap. A Der Standard rámutat: míg Svédországban a mérlegfőösszegre vetítve 0,036 százalékot fizetnek a bankok, Barack Obama 0,15 százalékot javasolt, és Ausztriában is csak 0,07 százalékról volt szó, addig Magyarországon 0,45 százalékos adót akar kivetni a kormány.

A napilap úgy tudja: a KBC, az Intesa Sanpaolo, a Bayern LB, az UniCredit, a Raiffeisen International és az Erste Bank is levélben kifogásolta a 200 milliárdos magyar bankadó tervezetét, és a kérdés az IMF tárgyalásokon is biztosan felmerül majd.

A bankok azért vannak nehéz helyzetben, mert az úgynevezett Bécsi Kezdeményezésben vállalták, hogy a válság előtti szinten tartják jelenlétüket az IMF-hitelt igénybe vevő országokban. De most, hogy ilyen teher hárul rájuk, a vállalás nehezen betartható.

Ugyanakkor Orbánnak sincs könnyű dolga - véli a lap. A választási kampányában ugyanis adócsökkentést ígért, de egyúttal köti az IMF-előírás, miszerint a költségvetés GDP-hez viszonyított hiánya nem lehet több 3,8 százaléknál.

A Valutaalap tisztségviselői nem hivatalos megnyilatkozásaikban nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a kormány dolgát megkönnyítendő elfogadnának akár egy megemelt hiánycélt is. Hogy ez önmagában elég lenne-e ahhoz, hogy bankadó feleslegessé váljon, nem tudni.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a tárgyalásokról korábban elmondta: Magyarország új, elővigyázatossági hitelmegállapodásra készül a Nemzetközi Valutaalappal.