Felvásárlásokat tervez a SáGa

2010. július 7., szerda 08:46 |

A versenyképesség növelése érdekében teljesen átalakítja üzletfejlesztési programját és megújítja marketingstratégiáját a brit Bernard Matthews-cégcsoport tulajdonában lévő, sárvári székhelyű SáGa Foods Élelmiszeripari Zrt. – írja a Napi Gazdaság.

Az egyik legnagyobb hazai baromfi-feldolgozó cég tervei között fúziók és különböző cégfelvásárlások is szerepelnek, amelyekkel a társaság teljesítményét rövid időn belül szeretnék megduplázni - nyilatkozta Henk Slagt vezérigazgató a Vas Népének. Az akkor még összesen több mint kétezer dolgozót foglalkoztató SáGa 2006 októberében avatta fel a kontinens egyik legnagyobb és legkorszerűbb virsligyártó üzemét Sárváron.

A mintegy 2,5 milliárd forintos zöldmezős beruházás központi források segítségével készült el. A cégnél ekkor úgy tervezték, hogy gyártókapacitásukat a következő években további 40 százalékkal növelik. A madárinfluenza-járvány, illetve a kiszámíthatatlanul változó alapanyagárak azonban derékba törték a nagy ívű terveket.

A 9,2 milliárd forint saját tőkéjű SáGa nettó árbevétele 2008-ban az előző évhez képest mintegy 4 milliárd forinttal csökkent, tavaly májusban arra kényszerültek, hogy csoportos létszámleépítés keretében mintegy 500 fővel csökkentsék a létszámot. Ennek más hatékonyságnövelő, költségcsökkentő intézkedésekkel együtt jelentős része volt abban, hogy a jelenleg 1300 dolgozót foglalkoztató SáGa piaci helyzetét tavaly sikerült stabilizálni.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Kormányzati támogatást vár az élelmiszeripar - 2010.05.19.
40-50 milliárd forint kéne innovációra.
Nagy cégbedőléseket hozott a válság - 2010.01.19.
A fizetésképtelenségi eljárások száma 37 százalékkal nőtt tavaly. Az építőipar és a kereskedelem vezeti a feketelistát.
Ötszáz embert elküld a SáGa - 2009.05.15.
Dolgozói több mint negyedét bocsátja el a sárvári húsipari cég, hogy csökkentse a költségeket.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Wellness - masszázs, szauna
Kényeztetésre vágyik? Töltsön el egy kellemes hétvégét belföldön 4.600 Ft / fő / éjtől!