Javult az ország versenyképessége

2010.07.07. 10:44
A versenyképességi index 2010 első negyedévében Szlovéniában és Lengyelországban csökkent, a legnagyobb mértékben Romániában és Szlovákiában nőtt. Magyarországon a mutató 1,4 százalékkal lett magasabb az előző negyedévhez képest – derül ki a GKI és a Microsoft közös felméréséből.

A versenyképességi index az előző negyedévhez képest Szlovéniában 1 százalékkal, Lengyelországban pedig 0,3 százalékkal csökkent, míg Romániában 3,4 százalékkal, Szlovákiában pedig 3,1 százalékkal emelkedett. Magyarország versenyképessége is nőtt, a mutató 1,4 százalékkal lett magasabb az előző negyedévhez képest. A makrogazdasági teljesítmény javulásának fő forrása Romániában és Szlovákiában a beruházások és az export bővülése volt.

A jelek szerint elsősorban a recesszió lecsengésével megélénkülő külső keresletet kiaknázni képes országok makrogazdasági teljesítménye javult. A magyar versenyképességi index javulásában a fő szerepet a nemzetközi kereskedelembe való beágyazottság és az üzleti hatékonyság játszotta.

Megtört viszont a GKI gazdasági tér minőségét vizsgáló üzleti környezeti indexének három negyedév óta növekvő tendenciája. Egyre többen tartják bizonytalannak az üzleti környezetet, a mutató aktuális értéke már jócskán rosszabb a megfelelő hosszú távú átlagnál.

A kelet-közép-európai régió országai a versenyképsességi lista második felében helyezkednek el. Magyarország a 45. helyről a 42.-re lépett előre, megelőzve Szlovákiát és Szlovéniát, amelyek pozíciója hatalmasat romlott: Szlovákia a tavalyi 33.-ról a 49., Szlovénia pedig a 32.-ről az 52.-re esett vissza.