Újabb ki nem fizetett sztrádaépítők tiltakoznak

2010.07.14. 09:28 Módosítva: 2010.07.14. 16:05
Transzparensekkel, teherautóval demonstrálnak fuvarozók Balatonmáriafürdőn szerdán délelőtt, mert szerintük a fővállalkozó nem fizette ki a munkájuk árát - közölte szerdán Szakács László szervező. A hét fuvarozó cégnek összesen 43 millió forintot követel a Porr Építési Kft.-től.

A cégek 2009 szeptemberétől decemberig az M7-es melletti párhuzamos kiszolgáló utak építését végezték Zalakomár térségében. Az elvégzett munka árát azonban szerintük azóta sem fizetett ki a fővállalkozó.

A fuvarozók megkísérelnek átadni egy petíciót is a Porr Építési Kft. képviselőjének, ugyanis a fővállalkozó egy alkalommal ígéretet tett, hogy kifizeti ezt az összeget, de ez nem történt meg és azóta elzárkóznak mindenféle további kapcsolatfelvétel elöl – mondta Szakács László az MTI tudósítása szerint.

Az M7-es építése után nem most először tiltakoznak a ki nem fizetett alvállalkozók. Április végén el is kezdte bontani Zalakomár közelében az autópálya melletti egyik mezőgazdasági feltáró utat az egyik alvállalkozó, szintén azért, mert nem fizették ki a munkáját. Mezőfi Zoltán a zalaegerszegi ZalaSprint-M Kft. ügyvezetője akkor elmondta: hat hónapja nem tárgyal vele senki, a közvetlen megrendelője előzetesben van, az ő megrendelője pedig öngyilkos lett. Akkor végül két nap alatt megszületett a megállapodás Mezőfi és a megrendelők között.

A Porr Építési Kft. szerda délután közleményt adott ki a demonstráció kapcsán. Ebben az osztrák érdekeltségű cég visszautasítja a demonstrálók "valótlan állításait, mivel a Porr a projekttel kapcsolatban maradéktalanul kifizette a vele szerződésben álló Mező-Bau Invest’09 Kft esedékes követeléseit, amit részletes dokumentációval is igazolni tud. A cég szerint ezért nem velük, hanem csak a Nyírút Kft. és/vagy – engedményezések révén, bizonyos mértékben - a Kutas B.B.B. Kft.-vel szemben lehet az alvállalkozóknak követelése" – olvasható a közleményben.

Nemcsak az M7-esen volt útbontás az utóbbi hónapokban: a még épülő M43-ason több milliárd forintot követelnek az alvállalkozók az áprilisban csődvédelembe menekült Szeviéptől. A szegedi cég a sztrádát a 47-es út és a Tisza között építő szakasz konzorciumi tagja és alvállalkozója is volt, a konzorciumtól megkapta, ám nem fizette tovább a pénzt.

Azon a helyen május közepén kezdték az alvállalkozók a már megépített út elbontását, és azóta is tárgyalnak a konzorciumot vezető Sedesával, valamint a Szeviéppel is. A Szeviép a pénzből a most hétfői csődtárgyaláson tett javaslata szerint 30 százalékot fizetne ki a munkát ténylegesen elvégző vállalkozásoknak.