Móric
9 °C
18 °C

Martonyi is engedne a jövő évi hiánycélból

2010.07.15. 16:41
Fenntartható versenyképesség címmel tartotta meg idei konferenciáját a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC), amelyen Martonyi János külügyminiszter is részt vett. A legnagyobb Magyarországon tevékenykedő multinacionális vállalatokat tömörítő szervezet idén is kifejtette álláspontját a magyar gazdasággal kapcsolatban. A legfontosabb tényezőknek a versenyképességet és az ország stratégiájának a megfogalmazását tartják.

A konferencián felszólalt Martonyi János is, aki szerint a javaslatokat a szerint veszi figyelembe a kormányzat, hogy mennyire összeegyeztethetőek annak stratégiai céljaival, illetve mennyire megvalósíthatóak. Egyetértett abban, hogy stratégiailag megalapozott, hosszú távú jövőképre van szüksége az országnak, és kiemelte azt is, hogy az egyik legfontosabb feladat a hazai kis- és középvállalati szektor mihamarabbi megerősítése. Szerinte ezen a területen található meg a híres magyar találékonyság és kreativitás, de jelenleg a magyar KKV-szektor el van maradva az európai átlaghoz képest. Martonyi azt is kifejtette, hogy hibának tartaná jövőre a 2,8 százalékos hiány kőbe vésését az EU és az IMF részéről, ez ugyanis olyan helyzetbe hozná Magyarországot, amit nem tart szerencsésnek.  

A jelentést ismertetők szerint az országnak adottságait figyelembe véve kell kijelölnie olyan kulcsterületeket, amelyek a jövőben versenyelőnyt jelenthetnek a számunkra. Ezt akár más területek támogatásának a kárára is meg kell tennie a vezetésnek. Az utóbbi időben lelassult a növekedés, nagyvállalatok hagyták el az országot, ezt a folyamatot kell most visszafordítani. A tanulmány kitér arra, hogy a nagyvállalatok és a KKV-szektor egymásra van utalva, ezért elkerülhetetlen az együttműködésük sikerességünk szempontjából. Rövid távon az exportra kell koncentrálni, mert a magas állami és lakossági eladósodottság egyelőre nem teszi lehetővé a belső kereslet növelését. Az árfolyamkérdést tekintve nem gyenge vagy erős forintra van szükség, hanem egy kiszámítható és tervezhető árfolyampolitikára.  

A tanács szerint Magyarországnak erőssége a szakképzett munkaerő, de előnyünk folyamatosan csökken a régiós versenytársakkal szemben. Ennek megállítása érdekében összhangba kell hozni az oktatást a fejlődési stratégiával, és a képzésnél figyelembe kell venni a piaci igényeket. Szorgalmazzák a kormányzatban aránytalanul magas foglalkoztatottság csökkentését, és minél több embert bevonását az adót és járulékot megfizető társadalmi rétegbe. Kezelnie kell az országnak demográfiai helyzetet és a munkaerőpiac kettéosztottságát is. Utóbbinál létezik egy jól képzett és egy leszakadó képzetlen réteg, amelyet be kellene emelni a foglalkoztatásba. Változás szükséges a korrupciós ügyek feltárásában, kezelésében és ellenőrzésében is, amire 2001-ben volt utoljára kormányzati stratégia.