Tekla
9 °C
16 °C

Éljen a Viktátor, le a kapitalista despotákkal!

2010.07.26. 13:01 Módosítva: 2010-07-26 16:44:20
Dicséri Magyarországot a Budapesten élő brit publicista a londoni Times-ban megjelent cikke, szerinte helyes, hogy az ország ellenáll a régióban jellemző módon a kisebb államok szuverenitásába belegyalogló IMF-nek. A Financial Times viszont a kormány újabb ballépésének minősíti a kormány szakítását az IMF-fel.

Éljen Magyarország, amiért szembeszállt az IMF-fel és az EU-val. A magyarok 1956-ban fellázadtak az orosz zsarnokság ellen, remélve, hogy láncreakciót indítanak be a régióban. Akkor nem ment, de lehet, hogy most a kapitalista despoták ellen sikerül tűzet gyújtani, írja a mai The Timesban megjelent véleményében Adam LeBor, a lap Budapesten élő tudósítója.

A szerző szerint bár a 20 milliárd eurós hitel nyomán a nemzetközi szervezeteknek joguk van ahhoz, hogy megtárgyalják velük Magyarország pénzügyi terveit, a magyaroknak is joguk van fegyvert fogni ellenük azok után, hogy a 90-es évek IMF-erőltette privatizációja egy gazdasági szemétdombbá változtatta a régiót.

Az írás szerint többről van szó, mint a mostani gazdaságpolitikai nézetkülönbségekről: a nemzetek fölött álló pénzügyi szervezetek a kommunistákat idéző taktikával csorbítják, "lopják"  elsősorban a kisebb országok nemzeti függetlenségét, miközben az ez utóbbi egyenesen  "csúnya szó" lett a nemzetközi szintéren. Erre a folyamatra pedig senki nem szavazott, írja a szerző.

A cikk kitér a rendkívül a választási győzelem óta folytatott törvényhozási munkát illetve a kinevezési gyakorlatot érintő, a demokratikus berendezkedés egyensúlyának felborítását taglaló ellenzéki kritikákra, utalva arra, hogy a pesti vicc szerint demokrácia helyett viktorácia épül. Ugyanakkor miközben megállapítja, hogy a bankadó gazdaságilag indokolt és jogos, a az ellenzéki kritikákhoz annyit fűz, hogy a nyolc éves szocialista kormányzás után alighanem ráfért az intézményekre egy kis vérfrissítés, úgy véli: lehet, hogy egy "viktátor" kell ahhoz, hogy valaki ellenszegüljön az IMF-nek és az EU-nak.

A Financial Times kicsit másképp látja

A nemzetközi szervezetekkel való tárgyalások felfüggesztését az április óta hivatalban lévő kormány egy újabb ballépésének nevezi a Financial Times hétfői cikke. A brit üzleti napilap emlékeztet arra, hogy a forint múlt hétfőn 3%-ot zuhant arra a hírre, hogy az EU-IMF-delegáció hazautazott és elhalasztotta a felülvizsgálat lezárását.

Az FT cikke arra is felhívja a figyelmet - írja a portfolio.hu -, hogy a forint pénteken is veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, miután a Moody’s hitelminősítő leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette a magyar adósbesorolást. Múlt hónapban a kormánypárt vezető politikusa vont párhuzamot Magyarország és Görögország között, ami sokkal durvább piaci reakciót okozott - írja az FT.  

Mindeközben a parlament elfogadta a - világon legnagyobbnak mondható büntető - bankadót. A provokáció túlment a költségvetés témáján - írja az FT utalva a jegybankelnök fizetését is érintő bérlimitre és a médiaalkotmányra.

A brit napilap cikke szerint Orbán Viktor múlt heti kijelentése, miszerint nincs szükség új IMF-megállapodásra és csak az EU-val kíván Magyarország tárgyalni, szintén jól hangzik azon választópolgárok számára, akik szkeptikusan ítélik meg a külföldi tőkét és ellenségesek a bankokkal szemben.