A Bankszövetség szerint nem lehet az ügyfelekre hárítani a bankadót

2010. július 27., kedd 12:45 |

A bankadó szükséges rossz, mértéke azonban borzasztóan magas a Magyar Bankszövetség elnöke szerint. Erdei Tamás, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója Csányi Sándorral, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójával egyetértve úgy véli: ebben az évben már képtelenség az ügyfelekre áthárítani a terheket, hiszen ők amúgy is nagyon nehéz pénzügyi körülmények között élnek.

Újabb cikkünk ebben a témában:

"Magyarország a bankadóval megmutatta, hogy lehet ezt rosszul csinálni" - 2010.08.19.
Egy egységes európai bankadót viszont támogatna a Raiffeisen Zentralbank vezére.
A bankadó viheti el a nyugdíjemelést - 2010.08.27.
Az extraadó lassítja a gazdasági kilábalást, ezért maradhat a GDP-növekedés 3 százalék alatt. Így pedig nem lehet magasabb nyugdíjemelést adni.

Erdei Tamás a portfolio.hu-nak adott interjúban elmondta: a bankoknak nem érdeke, hogy akár lakossági, akár vállalati ügyfeleiket ellehetetlenítsék, ezért az idén tartalékaikkal, illetve tőkéjükkel szemben kell leírniuk a pluszterhet. Ha középtávon, például három éven keresztül fennmaradna az adóteher, elkerülhetetlenné válna, hogy beépüljön a költségek közé. Ellenkező esetben ugyanis a bankok veszteségessé válhatnak - emelte ki.

Vagy mégis áthárítják?

A Költségvetési Tanács másként látja a helyzetet: a független szervezet szerint a bankadó vélhetően 60 százalékát átháríthatják a hitelintézetek az ügyfeleikre.

A koppenhágai központú Saxo Bank elemzői pedig úgy látják, a bankadóval nem oldódnak meg Magyarország gazdasági gondjai, mivel a különadó a jelentősebb bankok éves nettó árbevételét 15-18 százalékkal csökkenti, amit a bankok át fognak hárítani ügyfeleikre, akik drágábban fognak hitelhez jutni.

A gazdasági válságból való kitöréshez a magánszektor beruházásai szükségesek, ehhez azonban méltányos árú hitelek kellenek. Ha azonban a hitelezés akadályba ütközik, a beruházások csökkenni fognak, és a válság leküzdése is elhúzódik. "A legrosszabb esetben a hitelek elérhetőségének beszűkülése akár még a válságot is tovább gerjesztheti" - fűzik hozzá.

A bank szerint Magyarország ezenkívül hitelességét is elveszítheti: "nagy tétben játszik" az, aki az Európai Unióval és az IMF-fel tárgyalva "homlokegyenest az ellenkezőjét teszi annak, amit a tárgyalópartnerei javasolnak". Az elemzésben hozzáfűzik: az IMF rendszerint az utolsó hitelforrás egy ország számára.

Az elnök elmondta, hogy a bankadó miatt nem romlott meg a viszony a kormánnyal és neheztelésről sincs szó, érdekellentét alakult ki a bankrendszer és a kormány között.

Kifejtette: mindvégig hangsúlyozták a tárgyalásokon, hogy a hatalmas mértékű bankadó nagyon komoly veszélyeket rejt magában, és nemcsak a bankok eredményességére hat. A bankok hitelezési kedve és képessége ugyanis csökkenni fog, aminek súlyos reálgazdasági kihatásai lehetnek.

Arra a kérdésre, hogy nemcsak az idén, de jövőre is 200 milliárd forintot szeretne beszedni a kormány a pénzügyi szektortól, Erdei Tamás elmondta: a törvény egyértelmű, jövőre is ennyit kell befizetnie a pénzügyi ágazatnak. A 2011-es költségvetés tárgyalása során azonban szeretnének újabb egyeztetéseket folytatni a kormánnyal, és elérni, hogy a jövő évi különadó már kevésbé terhelje a bankokat, 2012-ben pedig beállhat egy európai átlagnak megfelelő szint - fűzte hozzá a bankszövetség elnöke.

Az IMF-fel fel kellene újítani a tárgyalásokat

Erdei Tamás a Nemzeti Eszközkezelő Társaságról kifejtette: az lesz a feladata, hogy a szociálisan nehéz helyzetbe sodródott családokat megsegítse. A bankrendszer az ő hiteleiket nem tudja kezelni, a kilakoltatási moratórium sem tartható fenn hosszú ideig, hiszen a teljes magyar jelzáloghitelezést ellehetetlenítheti. Ezt a problémát előbb-utóbb fel kell tehát oldani, hiszen egy ponton túl a bankok nem tehetnek mást, mint hogy érvényesítsék a biztosítékokat.

Erdei Tamás szerint az sem kérdés, hogy a rossz hitelek után a bankoknak is veszteséget kell elszenvedniük. Arra számít, hogy a már meglévő céltartalékoknak megfelelő, illetve a követelésvásárlási piacon uralkodó árakhoz hasonló szinten fogják tudni eladni a bankok a rossz követeléseket az állami szereplőnek.

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalások megszakadásáról kifejtette: nem jó hír a pénzpiacok számára. Magyarország gazdasági megítélése kulcsfontosságú, ha az ország minősítése romlik, megdrágul a finanszírozás, s a bankok is rosszabb feltételekkel jutnak forráshoz.

Aláhúzta: a gazdaság egészének érdeke, hogy folytatódjanak a tárgyalások az IMF-fel, el kell kerülni a negatív kilátásokat és hatásokat. Ellenkező esetben romolhat a magyar szuverén adósság és a magyarországi bankok besorolása is - emelte ki.

Erdei szerint az MKB nem eladó

Az MKB Bank sorsáról Erdei Tamás elmondta: a bank eladásával kapcsolatos tárgyalásokról szóló sajtóhírek légből kapottak.

Közölte: nem állítja, hogy időről időre nem mutatkozik érdeklődés a bank iránt, de az MKB Bank, amelynek mintegy 90 százalékos tulajdonosa a BayernLB, nem eladó, s az unió sem hozott olyan döntést, amelynek értelmében a bajor tulajdonosnak értékesítenie kellene magyar leánybankját.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Éljen a Viktátor, le a kapitalista despotákkal! - 2010.07.26.
A The Times 56-hoz hasonlítja a magyar kiállást az ország szuverenitását lopó IMF-fel szemben.
A takarékszövetkezetek elégedettek a bankadó végső verziójáva - 2010.07.23.
Hatmilliárd forintról indultak, kétmilliárd forint lett a rájuk eső elvonás összege.
Óránként változott, lesz-e lex Járai - 2010.07.23.
A végszavazás előtt összerántott kormányülésen dőlt el, nem akarnak újabb frontot nyitni Brüsszellel.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés