Százhúszmillióba fáj a beszakadt M1-es javítása

2010. augusztus 19., csütörtök 13:25

Eddig több mint 120 millió forintba kerültek az M1-es autópálya javítási munkálatai, ahol májusban egy vízátfolyás alámosott egy hidat, amely emiatt megroggyant és az út beszakadt.

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-nél azt mondják: tanultak az esetből és a későbbiekben felhasználják majd a tapasztalatokat. Május 19-én az M1-es autópályán egy vízfolyás alámosott egy hidat, amely emiatt megroggyant és az út beszakadt. Az autópályán egy csaknem nyolc négyzetméteres lyuk tátongott. A szakaszon még most is dolgoznak. A beépített töltésanyag süllyedése, mozgása miatt az útpályát többször ráaszfaltozással korrigálták a szakemberek.

A töltés mozgásait megállító beavatkozások folyamatban vannak, legkésőbb október elején elkészülnek. Utolsó lépés a híd részleges burkolat- és szigetelés helyreállítása lesz, ez már forgalomkorlátozással jár majd, ennek pontos időpontját azonban még nem tudni. A jelenleg folyamatban lévő munkákkal, a tervezés és a forgalomterelés költségeivel együtt az eddigi munkálatok összesen 128 millió forintba kerülnek. Götz Attila hozzátette azt is, hogy tanulságos volt számukra a májusi esemény, a tapasztalatoknak elsősorban hasonló vízfolyásokat áthidaló új építésű hidak tervezéseinél vagy a hídfelújítási tervek készíttetésekor a rézsűvédelem, partvédelem kialakításánál veszik majd hasznát.

h i r d e t é s

Hasonló cikkek

h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyaraljon Tunéziában!
Akciós tengerparti utazások - Tunézia 36.900 Ft / fő / 7 éjtől