Visszatérhetnek a kétszámjegyű betétkamatok

2010.08.24. 07:53

A jegybanki kamatcsökkentés megtorpanása ugyan megakasztotta a banki kondíciók enyhülését is, de - mint Toman Róbert, a Raiffeisen lakossági hitelezési vezetője felhívta a figyelmet - a hónapok óta tartó folyamatos hiteldíjmérséklésnek köszönhetően ha valaki ma igényel egy átlagosnak mondható, 20 éves futamidejű, 7 millió forintos lakáshitelt, akkor a havi törlesztése közel 20 ezer forinttal kevesebb, mint ha múlt év decemberében tette volna ugyanezt. A forintalapú személyi kölcsönök esetében az áprilistól augusztusig terjedő időszakban összességében több mint 1,3 százalékkal csökkentek a hitelkamatok – írja a Napi Gazdaság.

Betéteinél az UniCredit tegnap több, az ügyfelek számára kedvező változásról döntött. A banknál ennek köszönhetően két hónapos futamidőre már 6,25 százalékos, ötévesre pedig hétszázalékos kamat is elérhető. Az elmúlt hónapok során azonban az elérhető legmagasabb kamatok lényegesen nem változtak az OTP-nél, az akciós betétekkel jellemzően 5,5-6 százalékos éves kamatot érhettek el az ügyfelek. Augusztus 30-án indul viszont a GenerációDuó Quantum akció, melynek betéti részére két számjegyű kamatot fizet a legnagyobb magyar bank.

Verseny tehát van, bár a korábbinál érzékelhetően kevésbé éles. Az ügyfelek a megtakarítási ajánlatok között legfőképpen a kamat mértéke alapján döntenek, de egyre jobban előtérbe kerül a szolgáltatás minősége és a banki termékkör teljességének igénye - állítják az Ersténél. Az MKB lakossági betéti kamatai 2010. május 18. óta nem változtak.

A lakossági és vállalati betéti árazás jelentősen nem módosult az elmúlt hónapokban a Budapest Banknál sem. A CIB betéti kamatain legutóbb július elején változtatott. Ekkor általánosan mintegy 50 bázispontos kamatcsökkentést hajtottak végre az akciós palettánál. Ez azonban csak a forinteszközöket érintette, a devizabetéti kamatok nem módosultak. Mint Horváth Krisztián, a bank lakossági üzletfejlesztési igazgatója elmondta: betéti oldalon stagnáló általános kamatszintet várnak, amelyet általában az újonnan elhelyezett betétekre szóló akciók tarkítanak majd.

Mivel a banki forrásköltség jelentős része függ a piaci referenciakamatok alakulásától és az országkockázatból eredő likviditási prémiumtól, a közeljövőben ezek alakulása határozza meg alapvetően a vállalkozói hitelezés költségeit - hangsúlyozta Ipacs Viktor, a Raiffeisen kisvállalati szegmensvezetője. Mint hozzátette: éppen ezért fontos a mindenkori gazdaság- és monetáris politika hitelessége, mert a jegybanki kamatváltozások mellett az országkockázat esetleges további növekedése is előbb-utóbb megjelenik mind a forint-, de különösen a devizaalapú hitelek árában. A Raiffeisen megújult piaci (BUBOR alapú) és kockázatalapú árazási politikája - hangsúlyozta - ügyfeleik számára is átlátható. Ezt a lakossági hitelezésben használatos teljes hiteldíjhoz (thm) hasonló úgynevezett „all-in” számítással is bemutatják.