Azért kell az IMF, hogy ne kelljen

2010. szeptember 1., szerda 07:46 |

Jogilag nincs szükség a Nemzetközi Valutaalapra ahhoz, hogy Magyarország uniós hitelt vegyen fel. Nem kötelező az IMF-el szerződni, a pénzpiacok viszont érzékenyek erre – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Bruxinfo Európai Elemző Központ vezetője. Fóris György szerint a magyar lesz az első igazi lisszaboni elnökség.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Kilenc ország csődjével riogat az IMF - 2010.09.02.
Magyarország nincs a listán, amúgy meg nem is kell túlzottan tartani az adósságok átütemezésétől, mondja a Valutaalap.

Formailag és jogilag nincs szükség a Nemzetközi Valutaalap részvételére ahhoz, hogy Magyarország uniós pénzt vegyen igénybe – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Bruxinfo Európai Elemző Központ vezetője. Fóris György szerint ugyanakkor problémát okozhat, hogy a piac beárazza a kockázatot és bekalkulálja az esetleges dominóeffektust, ha a rászoruló ország eleve kizárja a partnerek közül az IMF-et.

A Valutaalapot biztonsági pillérnek, pszichológiailag támogató elemnek lehet tekinteni – közölte a szakértő. Fóris György hangsúlyozta: az IMF részvételére azért lehet szükség, hogy ne kelljen igénybe venni, de tudhassuk: jelen van, és kialakulhat olyan helyzet, amikor mégis szükség van rá.

Más a súlya a soros uniós elnökségnek, ha még nem töltötte be azt egy állam, és egy új tagország számára ez életbevágóan fontos - mondta az Európai Elemző Központ vezetője. Fóris György úgy vélekedett, hogy jelentőségénél, népességénél fogva az addig periférián lévő kis országok is döntéselőkésztő pozícióba kerülnek hat hónapra, ekkor veszi észre mindenki komolyan.

Saját ügyeket nem illik és nem kifizetődő exponálni a soros elnökség ideje alatt, főleg a többiek érdekével szembemenve - hívta fel a figyelmet a szakértő. Hozzátette: ha ezt a félévet az ország mindenki számára jól teljesíti, akkor az elismertsége nő, és utána jó eséllyel veheti elő a nemzeti kártyákat

A magyar lesz az első igazi lisszaboni elnökség, az intézményi módosulások kezdenek beállni - emelte ki Fóris György.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Háborús helyzet van a forintpiacon - 2010.09.01.
Már 240 forintos frankról is beszélnek elemzők, a mostani árszint és a bizonytalanság a cégeknek is árt.
Másfél havi csúcson a magyar csődkockázat - 2010.08.31.
Rossz a nemzetközi hangulat, és a befektetők nem díjazzák a kormány többértelmű kommunikációját.
Az IMF újabb hiteltípussal megy elébe a válságnak - 2010.08.31.
Már kétfajta csomagért folyamodhatnak a nehéz, de nem államcsődközeli országok. Mi előre lemondtunk róla.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés