Erősödik a svájci frank, bajban a devizahitelesek

2010. szeptember 2., csütörtök 10:54

Ismét erősödött a svájci frank az euróhoz képest csütörtökön délelőtt, miután nyilvánosságra került, hogy a svájci gazdaság a várakozásoknál erőteljesebben bővült a második negyedévben.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Cséfalvay: a forintgyengülés csak átmeneti, nem kell kamatemelés - 2010.09.02.
A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára megüzente az MNB-nek, hogy nem kell magasabb kamat.

Délelőtt tíz óra körül egy euró 1,2956 svájci frankot ért, áttörve az 1,30-as határt a GDP-adat közlése után. A svájci hazai össztermék 0,9 százalékkal bővült a második negyedéven az elsőhöz képest - elemzők 0,8 százalékot vártak -, éves összevetésben 3,4 százalékos volt a bővülés az első negyedévi 2,3 százalékkal szemben.

A vártnál kedvezőbb adat alátámasztja a jegybank új politikáját, mely szerint egyelőre nincs szükség a frankot gyengítő beavatkozásra, hiszen a gazdaság az erős frank mellett is szépen fejlődik.

A további erősödés sem kizárt

Mindamellett az előrejelzések szerint a második félévben már veszíthet lendületéből a gazdaság, miután a globális gazdaságban is lassulás várható, és az erős frank végtére is hátráltatja az exportőrök kibontakozását.

Ugyanakkor elemzők azt is felvetik, hogy a frank újabb csúcsokra hághat az euróval szemben, ha az amerikai foglalkoztatásról pénteken nyilvánosságra kerülő adatok rosszak lesznek, és felerősítik a gazdasági kilátások esetleges romlásával kapcsolatos aggodalmakat.

Tartósan gyenge lehet a forint

Az utóbbi hónapokban a forint árfolyama, ha kis kilengésekkel is, de folyamatosan gyengült a vezető valutákhoz képest is erősödő svájci frankkal szemben. Június elején Kósa Lajos és Szijjártó Péter államcsődös beszédei lökték a mélybe, június végén az erőteljes frankgyengülés tett be a devizahiteleseknek, de gyengítette a forintot (nemcsak a frankkal szemben) az IMF-fel folytatott tárgyalások megszakadása is.

A legutóbbi gyengülési hullám múlt hétfőn indult, amikor az MNB borúlátó prognózist tett közzé, ez kedden rogyasztotta meg a forintot. Kedd délután a Bloomberg közzétette a Matolcsy-minisztérium közleménye alapján, hogy újrakezdjük az IMF-tárgyalásokat, ami átmenetileg erősítette a pénzüket. Ez azonban csak addig tartott, amíg másnap a minisztérium nem adott ki újabb közleményt, miszerint az előző napit félreértették, és nem lesz új IMF-tárgyalás (ezt megerősítették a valutaalapnál is, mondván: nem tudják, mikor lesz tárgyalás). Ezek után nem csoda, hogy a hét második felében már meg is jelent az első olyan elemzés, miszerint spekulálni kell a forint ellen.

A bankok vesztesége is nagyobb

Szüksége lehet Magyarországnak az IMF és az EU pénzügyi biztonsági hálójára, amennyiben a globális befektetői hangulat negatív irányba fordul, márpedig ez egyáltalán nem valószínűtlen - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Reuters-szel. Az MNB szerint a frankkal szembeni gyengébb forint miatt az áprilisi banki stressztesztben felvázolt stressz szcenárió majdnem megvalósult - írta a Portfólió.

A forint svájci frankkal szembeni gyengülése az MNB szerint a vártnál nagyobb hitelezési veszteségeket okoz a bankszektor számára. Ez azt jelenti, hogy egyes bankoknak új tőkére lehet szükségük, de csak "korlátozott mértékben", 40-50 milliárd forintig .

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Megvalósulhat az MNB rémálma  - 2010.09.01.
Néhány banknak nagyobb lehet a vesztesége a rekord gyenge forint miatt.
Háborús helyzet van a forintpiacon  - 2010.09.01.
Már 240 forintos frankról is beszélnek elemzők, a mostani árszint és a bizonytalanság a cégeknek is árt.
Újabb csúcsra drágult a svájci frank  - 2010.08.31.
Jaj a devizahiteleseknek: már 222 forint fölött is járt a frank ára. Aki 140 forint körüli árfolyamon vett fel hitelt, csak az árfolyamon 60 százalékot bukott. A tőzsdét a 4500 forint alá gyengült OTP húzza le.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés