Fellendül a magyar járműgyártás

2010. szeptember 7., kedd 08:09

A Népszabadság információi szerint szeptemberben jelentős magyarországi járműipar-beruházásról szóló döntéseket hoznak nyilvánosságra.

A napilap keddi száma ismerteti, hogy az Opelnek és a Vauxhallnak is beszállító GeneralMotors Powertrain Szentgotthárdon bővíti a motorgyártást. A tervek szerint 2013-ra megdupláznák a jelenlegi évi 460 ezer darabos kapacitást, és az 1,6, valamint 1,8 literes benzinmotorokból álló termékpaletta ezer köbcentiméteres háromhengeresekkel, valamint 1,4–1,6 literes benzines és 1,6 literes dízelekkel bővülne.

A kisebb motorok már Euro6-os környezetvédelmi besorolásúak, és kisebb fogyasztásúak, miközben teljesítményük meghaladja nagyobb lökettérfogatú elődeikét. Szentgotthárdon jelenleg hatszáz alkalmazott és 350 bérelt külsős dolgozik, a bővítés hétszáz-nyolcszáz új munkahelyet jelent majd. Idén 220 ezer motor és 270 ezer hengerfej előállítása a terv a magyarországi General Motorsnál.

Az Audi is bővítésre készül: a német Handelsblatt és az Automobilwoche után az Ingolstadtban megjelenő Donaukurier is megerősítette, hogy az Audi Hungaria Motor 2012-től A3-as szedánokat is gyárt majd Győrben. A hírt sem a magyarországi, sem a németországi központban nem kívánták kommentálni - írja a Népszabadság.

Menetrendszerűen halad a kecskeméti beruházás: a Mercedes 800 millió eurós invesztíciója első lépésben közvetlenül 2500 új munkahelyet jelent, de a beszállítók által akár ennek négyszerese is lehet a közvetve foglalkoztatottak száma. A nullszériás autók 2011 őszén gördülnek le a szalagról, 2012-ben pedig már üzemszerűen termel az autógyár.

A Mercedes Benz személyautó ágazatának igazgatója, Rainer Schmückle a Népszabadság kérdésére elmondta, hogy elképzelhető további beruházás, hiszen a megvásárolt közel félezer hektárnyi területen jóval nagyobb gyár is elfér.

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés