Fontos a magyar költségvetési fordulat, ha igaz

2010.09.09. 15:29
Londoni elemzők arra figyelmeztetnek, hogy az utóbbi hónapokban jónéhány fordulata volt a magyar gazdaságpolitikának, ezért a gazdasági miniszter jövő évi hiánycélra vonatkozó kijelentését fenntartásokkal kell kezelni. Az elemzők felidézik a jegybank becslését, mely szerint a hiány csak 350 milliárdos kiigazítással tartható.

"Fontos fordulat" történt a magyar költségvetési kommunikációban azzal, hogy a kormány bejelentette elkötelezettségét a hazai össztermék (GDP) 3 százaléka alatti jövő évi államháztartási hiánycél mellett, de az elmúlt hónapokban "fordult néhányat" a kormány költségvetési retorikája, így egyelőre az új hozzáállás óvatosan kezelendő - vélekednek csütörtöki helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők.

Az egyik legnagyobb citybeli befektetési csoport, a Barclays Capital befektetőknek Londonban kiadott csütörtöki átfogó elemzésében felidézte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter előző napi bejelentését arról, hogy Magyarország jövőre 3 százaléknál kisebb államháztartási hiányt tervez.

A Barclays Capital felzárkózó piaci elemzői szerint "ha ez igaz", az "fontos fordulat" a kormány hozzáállásában, mivel a magyar kormány eddig olyan jelzéseket adott, hogy a növekedés ösztönzése végett a jövő évi hiánycél "puhítására" törekszik. A ház szerint ugyanakkor a piac meggyőzéséhez  olyan további, - "lehetőleg Orbán Viktor miniszterelnök részéről elhangzó" - nyilatkozatokra lenne szükség, amelyek "egybecsengenek a Matolcsy (György) által közvetített üzenettel".

Fájdalamas lépések kellenek

Emellett olyan konkrét intézkedésekre is utalásokat kellene tenni, amelyeket a kormány a 2011-es költségvetési cél elérése érdekében tervez. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a magyar jegybank egybehangzó becslései szerint változatlan gazdaságpolitika mellett a jövő évi hiány a GDP-érték 4 százaléka felett lenne, ami a hazai össztermék 1 százalékánál nagyobb kiigazítást tenne szükségessé - áll a Barclays Capital csütörtöki londoni elemzésében.

Az időzítés nem volt véletlen

Egy másik nagy londoni befektetési csoport, az RBC Capital Markets csütörtöki értékelésében "a hivatalos retorika drámai változásának" nevezi a szakminiszter bejelentését. A ház szerint "lehetséges, hogy az időzítés nem volt véletlen", tekintettel arra, hogy a borús piaci hangulat "esetleg nem tett volna jót a keresletnek" a csütörtöki államkötvény-aukción (amelyen az Államadósság Kezelő Központ a szokásos 50 milliárd forintos meghirdetett ajánlatról a magas túljegyzés miatt 70 milliárd forintra emelte az értékesítést).

A ház felzárkózó piaci elemzői szerint "volt már néhány fordulat" a magyar kormány retorikájában az elmúlt néhány hónapban, és a jelenlegi helyzet "június újrajátszásának tűnik". Akkoriban a Fidesz úgy gondolta, hogy megpróbálkozhat a megállapodásokban rögzített idei államháztartási hiánycél módosításával, ám az EU és a piac "kemény üzeneteinek" hatására engedett. Nem sokkal később azonban "más lehetőségeket keresett a hiánycél felpuhítására". Mindezek alapján a Barclays Capital elemzői szerint indokolt "egészséges adag szkepticizmussal" tekinteni a legutóbbi miniszteri bejelentésre.

A cég szakértői kiemelik ugyanakkor, hogy Matolcsy György bejelentését nem csupán egy fontos EU-találkozó, hanem - a Barclays Capital értesülése szerint - a "belső kabinet ülése" is megelőzte, ami "arra a reménybeli következtetésre" ad okot, hogy "a gazdaságpolitikai váltást" teljes mértékben támogatja a kormányfő is. Mindez nagyobb súlyt ad a bejelentésnek - áll az elemzésben.