Sok állami szerződést és támogatást kivizsgálnak

2010. szeptember 10., péntek 07:09

PPP-beruházásokat, köztük sztrádaépítéseket, privatizációs szerződéseket vizsgálhatnak ki, amelyek előnytelenek lehetnek az államra nézve.

A Magyar Hírlap szerint problémajegyzéket állított össze a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiemelt állami szerződéseket és támogatásokat vizsgáló államtitkársága, annyi a kivizsgálandó eset.

Hegmanné Nemes Sára államtitkár a napilapnak adott interjújában arról beszélt, hogy az eddigi tapasztalatok szerint a PPP típusú - vagyis a közszféra és a magánszféra hosszú távú, összetett együttműködésén alapuló - beruházásokat nem a gazdaságosság és a hatékonyság motiválta, az állam érdekei háttérbe szorultak a magánérdekekkel szemben. Elmondta, az autópálya-beruházásokkal kezdik az átfogó vizsgálatokat, az M5-ös és az M6-os koncessziójának áttekintésével.

Az államtitkár kitért arra is, hogy újratárgyalják az előnytelen privatizációs szerződéseket, és megpróbálnak azokban módosításokat elérni. Ha ez nem megy, végső esetben fel is mondhatjuk a megállapodásokat - tette hozzá.

Hegmanné Nemes Sára tájékoztatása szerint minden PPP-projekt vizsgálati jelentése és a vagyonkezelési, privatizációs szerződések Papcsák Ferenc kormánybiztoshoz, illetve Budai Gyula miniszterelnöki megbízotthoz is eljutnak, ezután ahol indokolt, felelősségre vonás következhet.

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

  • Leopárd
    Nesbo, Jo: Leopárd Ár: 3980 Ft − 20% Kedvezményes ár: 3184 Ft
  • Négy lövés
    Evanovich, Janet: Négy lövés Ár: 3499 Ft − 20% Kedvezményes ár: 2800 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Wellness - masszázs, szauna
Kényeztetésre vágyik? Töltsön el egy kellemes hétvégét belföldön 4.600 Ft / fő / éjtől!