Orbán: Világszabadalom lesz az új adórendszer
További Magyar cikkek
Számunkra minden gyermek és minden család fontos, de a társadalmi cél világosan megfogalmazható: Magyarországon hiányzik egymillió munkahely és egymillió gyermek - jelentette ki a miniszterelnök az Inforádió Aréna című műsorának, a felvételről sugárzott beszélgetést hét órától élőben a rádióban és online is hallható.
Ösztönözni a családokat
Orbán Viktor leszögezte: hazánknak arra van szüksége, hogy a házaspáronként mostani - képletesen szólva - 1,3 vagy másfél gyerek helyett legalább kettő szülessen. De még ezzel sem vagyunk kinn a vízből - tette hozzá a kormányfő, mert, mint mondta, ha két szülőre két gyermek jut, akkor még mindig nem tudjuk pótolni az elmúlt néhány évben elvesztegetett egymillió utódot.
A családokat szeretnénk arra ösztönözni, hogy vállaljanak több gyermeket, de közben meg legyen a lehetőségük arra, hogy dolgozhassanak - fejtette ki a miniszterelnök. Hozzátette: az is fontos, hogy ne menjenek tönkre anyagilag azok a fiatalok, akik három gyermeket akarnak, és mellette munkát vállalnának. Ezért kell kombinálni a családi adórendszert az arányos adórendszerrel - jegyezte meg Orbán Viktor.
A politikus hangsúlyozta: a kormány nem akarja eldönteni, hogy otthon maradjon-e az anya vagy az apa a gyermekkel. Ezt rá kell bízni a szülőkre. A kormánynak itt abban lehet szerepe, hogy lehetőségeket kínál föl, és olyan gazdasági szabályzórendszert működtet, ahol a család el tudja dönteni, melyik utat járja - fejtette ki.
Világszabadalom lesz az adórendszer
Világszabadalomnak nevezte a január elsejétől tervezett, egykulcsos adórendszert a miniszterelnök. Orbán Viktor azt mondta: ezt kombinálják majd a családi adózással, és ezzel együtt a rendszer nem lesz bonyolultabb.
A kormányfő úgy fogalmazott: ígéretet kapott Matolcsy György nemzetgazdasági minisztertől arra, hogy jóval egyszerűbb lesz az adózás, és a bevallás valóban nem lesz nagyobb egy söralátétnél.
Mindenképpen szeretné a kormány megvalósítani, hogy az új adórendszer ne csupán munkabarát legyen, hanem családbarát is - jelentette ki.
A szociális ellátásokban tervezhető bővítésekről Orbán Viktor elmondta: ennek lehetőségei a gazdaság teljesítőképességétől függenek. Ha jelentős a növekedés, akkor tud a kormány nagyvonalúbb ellátási rendszert létrehozni - mondta a miniszterelnök.
Budapestnek jelentősen javulhatnak a lehetőségei
A miniszterelnök a főváros és a kormány várható viszonyáról is beszélt. Orbán Viktor szerint ez a viszony magától megváltozik majd, ha az élet végre normális mederbe tereli Budapest életét. Emlékeztetett arra, hogy több mint hatvan éve a fővárosnak csak baloldali főpolgármestere volt. Vagy kommunista, vagy liberális, vagy egyszerre a kettő - fűzte hozzá.
Most először lehet néppárti főpolgármester, aki kifejezetten a budapestiek embere, és akire rá lehet bízni a várost. Már ha a választók is így döntenek vasárnap - fogalmazott Orbán Viktor.
A helyzet azért lesz sajátos, vélekedett a politikus, mert a kormánykoalíció politikai összetétele azonos lehet a fővárosi politikai térképének megosztottságával. De az igazán izgalmas kérdés az lesz, hogy miképpen alakul a kerületek viszonya a közgyűléshez.
Arról, hogy honnan lesz több anyagi forrása az új főpolgármesternek Orbán Viktor megjegyezte: ha nem lopják el a pénzt, akkor több lesz. Eddig ellopták, ezért kevés volt - tette hozzá.
A kormányfő azt javasolta, hogy az új vezetők gazdálkodjanak tisztességesen, szakítsanak a BKV-s történetekkel, világítsák át a vállalataikat, és küldjék börtönbe azokat, akik ellopták a pénzt. Egyszóval, tegyék rendbe ezt az egész istállószerű valamit, amivé Budapest vált - fejtette ki a miniszterelnök. Szerinte, ha a főváros jól gazdálkodik az értékeivel, akkor nem juthat olyan nehéz gazdasági helyzetbe, mint ahol most van.
Ha a gazdaság növekedését sikerül a tervek szerinti két és fél, három százalékosra emelni, az óriási bevételt jelent Budapestnek, hiszen jelentősen megnő az iparűzési adóbevétele - hangsúlyozta a politikus. Megjegyezte: több olyan települést lát Magyarországon, amelyet a gazdasági növekedés automatikusan nem fog kisegíteni a bajból, míg a fővárost kirántja.