Romokban a Matolcsy-minisztérium

2010.10.04. 13:18 Módosítva: 2010.10.04. 15:24
Rég el kellett volna bírálni az augusztus közepén meghirdetett főosztályvezetői pályázatokat, de még senkit nem nevezett ki a nemzetgazdasági tárca, sőt, lehet, hogy újra meg kell hirdetni a posztokat. Nincs végleges szmsz, és van olyan személy, aki fizetést sem kap a tárcánál.

Bő négy hónappal a kormány megalakulása után is káosz uralkodik a Matolcsy György által vezetett Nemzetgazdasági Minisztériumban, főként annak a volt pénzügyminisztériumi részlegében.

Nincsenek főosztályvezetők

Továbbra sincs eredménye a főosztályvezetői pályázatoknak, holott már egy hónapja munkába állhattak volna az új középvezetők a tárcánál. Mint beszámoltunk róla, augusztus közepén hirdette meg a minisztérium egész szervezetét érintő, 41 főosztályvezetői pályázatot a Matolcsy-tárca, augusztus 25-ig juttathatták el pályázati anyagukat a kandidálók a tárcához, és a posztokat szeptember 6-tól be lehetett volna tölteni. A tárcának augusztus 25-től számítva 30 napja volt a pályázati eljárás lefolytatására, vagyis a minisztérium számára releváns határidő két héttel ezelőtt lejárt, mindezidáig azonban semmiféle közleményt nem adott ki az NGM a pályázati eredményekről. Úgy tudjuk, egyetlen posztra sem neveztek még ki senkit sem, pedig a pályázati feltételeket olvasva több pozíciónál az lehetett az ember érzése, hogy személyre szabott posztokról van szó.

A pályázatok sorsát illetően, a letelt határidő által teremtett új helyzet ügyében egy hete megkerestük az NGM-et, azóta is várunk a tárca válaszaira.

Nincs összhang, nincs szmsz

A késlekedésnek kettős oka van. Egyrészt, a kormányzaton belüli tusakodás számlájára is írható, hogy megbicsaklott a folyamat. Mint megírtuk, hogy a Matolcsy-tárca a pályázatokkal igyekezett megkerülni a személyügyi ügyekben illetékes Kormányzati Személyügyi Központot, ezért aztán a két szervezet információink szerint összerúgta a port. A Navracsics Tibor közigazgatási miniszter felügyelete alá tartozó intézmény még augusztusban ki is adott egy levelet minden központi intézmény részére, hogy vezetői pályázatok ügyében tilos a KSZK-t kihagyni a folyamatból.

Fogyóban a levegő Matolcsy György körül

Ezzel a címmel jelent meg cikk a mai Magyar Nemzetben. A kormányközeli lap felsorolja a Matolcsynak tulajdonított, az új kormánynak gondot okozó hibákat, amelyekről itt az Indexen sokszor elsőként beszámoltunk. A Magyar Nemzet emlékeztet az augusztusi pályázatok körüli, a Navracsics-tárcával folytatott huzavonára is. A lap megemlíti, hogy a piacon „már kész tényként kezelik” a tárcavezető közelgő leváltását.

Másrészt, a Matolcsy-minisztérium belső szervezési hiányosságokat is vétett. Mivel a tárca több minisztérium részlegeinek összeolvasztásából jött létre, ezért az új struktúrát leképezve egy új szervezeti és működési szabályzatot (szmsz) kellett volna alkotni. Információink szerint azonban csak egy ideiglenes szmsz van mind a mai napig a tárcánál, a végleges, az új szervezeti egységeket, főosztályokat felsoroló, hatásköröket tisztázó szmsz nincs elfogadva.

A főosztályvezetői pályázatok körüli megtorpanás csak fokozta a zűrzavart. Úgy tudjuk, több, leváltani tervezett középvezető a hivatalos felmondást várja, a helyükre aspirálók közül néhányan pedig már egy ideje bejárnak a tárcához, de jogszerűen utasítást még nem adhatnak az elképzelések szerint alájuk tartozó dolgozóknak, mindezek miatt pedig a munka alig halad. Információink szerint vannak olyanok a minisztériumnál, akik egy-két hónapja nem kapnak fizetést.

Matolcsy: Jók leszünk

A miniszterelnök bizalma töretlen a gazdaságpolitika, az egykulcsos, arányos adórendszer, a költségvetés és az új Széchenyi Terv területén - válaszolta Matolcsy György az MTI azon kérdésére, hogy töretlen-e a kormányfő bizalma iránta. A nemzetgazdasági miniszter annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek hétfőn, hogy a Magyar Nemzet azt írta: fogy a levegő körülötte, és hamarosan napirendre kerül a leváltása. Matolcsy György azt mondta, hogy véleménye szerint ellene június 2-tól, aznaptól, hogy letette a hivatali esküjét, koncepciózus támadássorozat folyik a sajtóban és a sajtó mögötti politikai életben. Sokan nem szeretik azt, hogy sikeres a gazdaságpolitika, hogy bankadó van, és sokan nem bíznak abban, hogy az IMF nélkül is van élet - fűzte hozzá. Minden ami történik, ezért történik - értékelte. Matolcsy György úgy fogalmazott: a munka azonban folyik tovább, "sikeresek, jók leszünk".

Az augusztusi főosztályvezetői pályázatok határidejének letelte miatt meg kellene hirdetni ismét a pályázatokat, az pedig még elnyújtja a dolgot, miközben erőltetett menetben kell az adócsomagot és a költségvetést összerakni és lemenedzselni a parlamenti tárgyalás alatt a folyamatot. A főosztályvezetői pályázatok után pedig az osztályvezetői szinteken is személycserék várhatók, legalábbis korábban ez volt a terv.