Bérharc blokád alá vett gyárral Kiskunfélegyházán
Hétfőn három tehergépkocsi érkezett az üzem bejáratához, de nem tudtak bemenni, mert a munkások a bejárat elé álltak. Atrocitás nem történt, erőszakot egyik fél sem alkalmazott. A helyszínre hívott rendőrök sem tudtak dönteni, ezért kora délután az Alstom jogi képviselői a rendőrségre mentek egyeztetni. Később a sztrájkbizottság tagjait is a rendőrségre hívták.
Helyszíni információk szerint a rendőrségen egyenként meghallgatták a vállalat képviselőit és a sztrájkbizottság tagjait, de semmilyen döntés nem született. A feszült várakozás után délután hat órakor a sztrájkoló munkások tapsától kísérve a három tehergépkocsi elhagyta a gyár bejárata előtti területet.
Fórika Ibolya, az Alstom Hungary Kft. kommunikációs igazgatója az elmondta: további egyeztetések után szeretné a cég elszállítani a megmunkálásra átadott, saját tulajdonát képező termékeket.
A helyszínen megmutatták azt az angol nyelven írt engedélyt Ménes István, a TE Ganz-Röck Zrt. vezérigazgatója aláírásával, amely szerint a német cég a kiskunfélegyházi telephelyről elszállíthatja a megmunkált termékeket.
A TE Ganz-Röck Zrt. részéről senki nem tartózkodik a helyszínen, telefonon sem lehet elérni senkit.
A múlt hét csütörtök óta sztrájkoló munkások közül többen elpanaszolták: szinte "kiéheztetés folyik", mert nem mondnak fel nekik, ezért munkanélküli segélyért sem folyamodhatnak. Hat és fél hónapja nem kapnak bért, a kilátástalanság szélére került több család.
A sztrájkoló munkások azt szeretnék elérni, hogy a Te Ganz-Röck Zrt. tulajdonosai fizessék ki elmaradt bérüket és a visszatartott juttatásokat, amit a 200 millió forintnál nagyobb értékű szállítmány visszatartásával próbálnak kikényszeríteni.
A gyárban szeptember 3-án kikapcsolták az áramot a tartozások miatt. Az energetikai gépgyártásra és edénygyártásra szakosodott kiskunfélegyházi gyárban már két éve csak késleltetve, hosszabb-rövidebb ideig tartott munkabeszüntetések után kapták meg elmaradt bérüket a dolgozók.
Amikor a TE Ganz-Röck Zrt. teljes kapacitással termelt, a társaság állandó alkalmazotti létszáma 370 körül volt, és rendszeresen 120 külsőst foglalkoztatott a Kiskunfélegyháza környéki településekről. A TE Ganz-Röck Zrt. többségi tulajdonosa a Resonator csoport, a kisebbségi - 45 százaléknyi tulajdoni hányaddal pedig a Vegyépszer csoport.