Viszik a CIG-et, mint a cukrot
Utoljára 2003-ban, az FHB-részvények állami értékesítésekor láttak részvényért sorban álló magyar kisbefektetőket a brókerek és banki ügyintézők, ám hétfőn ismét várakozniuk kellett a részvényt jegyezni akaró befektetőknek -írja a Napi Gazdaság.
A CIG Pannónia Biztosító 10,85 millió újonnan kibocsátott részvényt kínált fel, amit a jelenlegi részvényesek által felajánlott 1,95 millió darabbal toldottak meg. A napilap információja szerint a felkínált részvények egyharmadát az első nap lejegyezték, ezt azonban a forgalmazó Equilor hivatalosan nem erősítette meg.
Tegnap ugyan már kisebb ütemben folytatódtak a jegyzések, de az első két nap így is mintegy 6 milliárd forintnyi részvényt igényeltek a kisbefektetők. A jegyzés ugyan elvileg a harmadik naptól lezárható, ám erre aligha fog sor kerülni, ugyanakkor az elképzelhető, hogy a nagybefektetőknek nem vagy alig jut részvény.
Mint ismeretes, az eredeti elképzelések szerint az október 22-ig tartó jegyzés után megmaradó részvényeket október 25-én aukciós formában értékesítenék a nagyoknak, minimum 417 ezer darabos csomagokban.
Az intézményi befektetők a hivatalos, 938 forintos kibocsátási árból éppen úgy 20 százalékos kedvezményt kapnának, mint a Pannónia régebbi ügyfelei, akik 2008-2009-ben kötöttek unit-link típusú biztosítást.
A nagybefektetők 600-750 forintos áron tehetnek vételi ajánlatokat a megmaradt részvényekre, ám megfigyelők szerint valószínű, hogy az ársáv teteje körül alakul ki a - kedvezményes - ár, feltéve, ha egyáltalán sor kerül az aukcióra. Persze a november elejére tervezett tőzsdei bevezetésig akár változhat is a tőzsdei klíma, ám egyelőre úgy tűnik, a sikeres jegyzéshez sikeres tőzsdei premier is társulhat.