Esik a forint, adják az államkötvényeket - Megijedt a piac a kormány terveitől

2010.10.14. 13:48
A magánnyugdíjpénztárak lehetséges eltűnése aggasztja a befektetőket, ezért adják a hosszú lejáratú állampapírokat. A kasszák sok állampapírt vesznek, ha eltűnnek, jelentősen megzuhanna az állampapír vásárlás.

Jelentős eladói nyomás bontakozott ki ma délelőtt a forintpiacon, illetve az állampapírok másodpiacán azt követően, hogy tegnap délután és ma reggel még a mérsékelt bizakodás követte a magyar kormány költségvetési kiigazító lépéseit. A piaci hangulat a Portfolio.hu információi szerint most leginkább amiatt romlott el, hogy a kormány jelzései szerint akár el is tűnhetnek a magánnyugdíjpénztárak Magyarországon, emiatt pedig tartós és jelentős állampapírkereslet esne ki a piacon, így pedig kérdéses, hogy a nemzetközi hitelminősítők milyen szemmel néznek majd ránk.

Emiatt délelőtt óta jelentős, mintegy 25 bázispontos hozamemelkedés következett be a másodpiacon, elsősorban a hosszabb kötvényektől szabadulnak most a befektetők. Az eladások a forintot is gyengítik: reggel még 271 körül is megfordult a kereskedés, majd 11 óra után 272-ről hirtelen esni kezdett a magyar fizetőeszköz és kora délután már 274,5 körül járt a kurzus.

A dollárral szembeni forintjegyzések a reggeli 192 közeléből (féléves forintcsúcs) 195-ig, a svájci frankkal szembeniek 202-ről 205-ig ugrottak.

A banki devizakereskedőktől kapott információk ellenmondásosak arra vonatkozóan, hogy mekkora forgalom mellett esik a forint, az egyik kereskedő szerint egy nagyobb külföldi eladási megbízás indította el az esést, míg más kereskedő szerint több szereplő is aktív a piacon és emiatt jelentős forgalomról beszélhetünk.

Kolba Miklós, az ING Bank devizakereskedője szerint leginkább a bejelentések nyugdíjrendszert érintő része most a forintgyengülés és álllampapírpiaci hozamemelkedés mozgatórugója. Õ úgy látja, az csak egy dolog, hogy a kormány igyekszik betartani az államháztartási hiánycélokat, ugyanakkor az is számít, hogy ezt milyen módon éri el. Ha a magánnyugdíjpénztárak eltűnnek a piacról, akkor ki fogja a részvényeket, illetve az állampapírokat venni a magyar piacon? - tette fel a kérdést a kereskedő.

Egy harmadik kereskedő úgy látja, hogy az EUR/HUF árfolyam emelkedését megállíthatja a 200 napos mozgóátlag, amely 275-nél van jelenleg.