Rövidesen döntenek a Malévról
- Népszabadság
Közel van a megállapodás a Malévról a kormány és az orosz Vnyesekonombank között, de a végleges megegyezés csak a két kormányfő idén esedékes találkozóján válhat véglegessé.
Jelen állás szerint az 5 százalékos tulajdonos orosz fejlesztés bank átadná a teljes irányítást a magyar államnak és kiszállna a légitársaságból, mindezt úgy, hogy az anyagi értelemben ne legyen számára hátrányos.
A központi kérdés jelenleg, hogy mennyi a VEB Bank követelése és ebből mennyit kap vissza - erről pedig a kormányfőknek kell megegyezniük, de az alkut esetleg más ügyek is befolyásolhatják - írja a Népszabadság.
Fellegi Tamás tegnap a Bloombergnek adott interjújában elmondta, hogy "intenzív tárgyalásokat folytatnak három stratégiai partnerrel az esetleges együttműködésről". A Népszabadság értesülései szerint török és amerikai befektetőkkel folynak a megbeszélések és a megállapodás sürgető, mivel a Malév finanszírozása jó esetben január elejéig biztosított.