Csak részsikert hozott az ötödik piszkei pályázat

2010. november 4., csütörtök 07:17

A felszámolónak csak néhány gépet sikerült értékesítenie a Piszkei Papírgyár vagyonából, összesen 160 millió forint értékben. Novemberben jön a hatodik vagyonértékesítési pályázat.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Már 1,6 milliárdért is adnák a Piszkei Papírt - 2011.04.01.
Két éve van bajban a cég, februárban még egy 1,7 milliárd forintért szabadultak volna tőle.

Bár minden eddiginél több, tizenkilenc pályázat érkezett a felszámolás alatt lévő lábatlani Piszkei Papír Zrt. vagyonelemeinek megvásárlására, a felszámoló mégis elégedetlen az eredménnyel. Ecsédi András felszámolóbiztos, az ÁFI Felszámoló és Vagyonkezelő Zrt. munkatársa lapunknak elmondta: a közelmúltban zárult, immár ötödik kiírásban változtattak a feltételeken.

Az előző pályázatokon kizárólag egyben, szakmai befektetőnek kívánták eladni az egykor több mint négyszáz dolgozót foglalkoztató papírgyárat azzal a szándékkal, hogy újraindítsák a termelést. Ezzel a lehetőséggel azonban nem éltek a befektetők, ezért az ötödik pályázaton már részenként is lehetett ajánlatot tenni a berendezésekre, üzemrészekre és gépsorokra.

Ezúttal akadt szakmabeli vásárló néhány feldolgozógépre, olyanokra, amelyekkel az alapanyagból elkészíthető a végtermék, a szalvéta vagy egészségügyi papír. Ezen gépek jelentős része elkelt, az alappapírt gyártó gépek iránt viszont nem mutatkozik jelentős érdeklődés.

Elfekvő, leselejtezett eszközökre és külső telephely megvételére is érkeztek pályázatok, összességében 160 millió forint értékű vagyon talált gazdára. Ez elenyésző összeg ahhoz képest, hogy az egész üzem teljes irányárát 3,186 milliárd forintban jelölték meg a legutóbbi kiírásban. (Az első pályázaton még 5,2 milliárd volt az ajánlati ár, ami fokozatosan csökkent.)

A görög Zeritis-csoport érdekeltségébe tartozó Piszkei Papírral szemben több mint tízmilliárd forint összértékű követelést nyújtottak be hitelezői. Az állami bérgaranciát is igénybe véve a papírgyári alkalmazottak fele kapta meg eddig teljes mértékben a járandóságát. A gyár vagyonának értékesítéséből befolyó összegből várhatóan csak a biztosítékkal rendelkező hitelezők részesülhetnek. A felszámoló várhatóan novemberben ír ki új pályázatot a megmaradt vagyon értékesítésére.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Harmadszor sem sikerült eladni a Piszkei Papírt - 2010.05.27.
Még csak ajánlatot sem tett senki.
Senkinek sem kell a Piszke Papír - 2010.04.24.
Tízmilliárdot követelnek a Piszkei Papírtól - 2009.08.13.
A felszámoló szerint nincs esély a termelés újraindítására, megkezdődött a gyár vagyonának értékesítése.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Adókalkulátor

Havi bruttó munkabér:
Gyerekek száma:

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés