Leépítést hozhat a K&H-nál a bankadó

2010.11.04. 07:16
A belga tulajdonú bank vezetősége és anyacégének, a KBC-nek a brüsszeli központja is vizsgálja azokat a terveket, amikben a tevékenység bővítése mellett alternatívaként jelentős elbocsátások is szerepelnek. Főleg a fővárosban és Pest megyében csökkenhet a K&H-dolgozók száma. A K&H-nál csoportos létszámcsökkentés még nem volt, de a működési költségeket már az első félévben csökkentették.

Jelentős leépítés is szerepel abban a tervben, amelyet a K&H Bank vezetősége és az anyacég, a KBC brüsszeli központja vizsgál - értesült a Napi Gazdaság. A bank jövedelmezőségével standard piaci körülmények között komolyabb gond nem lenne - a K&H-csoport 2010. első félévét a 2009. június végi 8,7 milliárd forint után 23 milliárdos adózott profittal zárta -, ám a társaság működési bevételei csak 4 százalékkal növekedtek ezen időszak alatt.

A KBC most az üzleti volumen bővülésének lehetőségeit mérlegeli, illetve megkerülhetetlen a bankadó hatásainak a modellezése is a második legnagyobb hazai hitelintézetnél. A K&H az elmúlt hónapokban már komoly költségracionalizálást hajtott végre - az első féléves gyorsjelentés szerint a működési költségek 6 százalékkal csökkentek -, ám maga a bank eddig elkerülte a csoportos létszámleépítést.

A Napi úgy tudja, a jelenleg mérlegelés alatt álló terv a legjelentősebben a fővárosban és Pest megyében szűkítené a dolgozói létszámot. A leépítésben nem érintett dolgozóknak ugyanakkor a bérük versenyképességének további biztosítása érdekében a korábban megszokott bérfejlesztést szeretnék biztosítani.

A lap megkeresésére a K&H kommunikációs igazgatósága azt a választ adta, hogy jelen pillanatban ilyen döntés nincs, de hozzátették: ahogy a bank eddig is hangsúlyozta, folyamatosan figyelemmel kísérik a piaci eseményeket, és ha szükséges, ezekre reagálni fognak.

A pénzintézet a pénzügyi válság 2008. őszi begyűrűzése után szinte azonnal döntést hozott a K&H Lízingcsoport tevékenységének átalakításáról, ami a gyakorlatban az autólízing-üzletágból történő azonnali kivonulást jelentette.

A társaság hivatalos tájékoztatása szerint az átalakítással kapcsolatban 59 pozíciót szüntettek meg. Ugyanakkor a K&H az elmúlt hónapokban felülvizsgálta korábbi döntését és a gépjármű-finanszírozási tevékenységét kísérleti jelleggel 31 lakossági fiókban újraindította. A cél, hogy felmérjék az ügyféligényeket - hangsúlyozta a bank.