Gyümölcslé jön az erdőből

2010. november 10., szerda 08:04

Kisebb kiszerelésben is forgalomba hozza prémium gyümölcsleveit és a választék bővítését tervezi a Mecseki Erdészeti Zrt., amelynek eddig szerény hasznot hozott az italok gyártása.

A társaság kárászi telepén ezekben a hetekben van a nagyüzem: az augusztustól november végéig tartó szezonban idén várhatóan mintegy 150 ezer liter, 100 százalékos gyümölcslevet állítanak elő, közölte Ripszám István, a cég pécsváradi erdészetének igazgatója. A hatféle, frissen préselt Naturaléhez legnagyobb mennyiségben almát, de meggyet, feketeribizlit, szedret és bodzát is feldolgoznak.

"A termékeket kizárólag Magyarországon értékesítjük. Külföldi áruházak komoly érdeklődést mutattak irántuk, de a kárászi üzem kapacitása nem elegendő az igényeik kielégítéséhez. Ezért a jövőben is a prémium kategóriájú gyümölcsleveket kereső hazai fogyasztókra alapozunk" - mondta.

Az előállított gyümölcslé mintegy fele bérmunkában készül, vagyis környékbeli kiskerttulajdonosok bízzák meg a céget, hogy a náluk termő gyümölcsökből ivólevet készítsen, és azt speciális csomagba töltse. Jövőbeni tervük azonban az, hogy a vásárolt gyümölcsökből növeljék az eladásra szánt mennyiséget, s bővítsék a hattagú termékcsaládot.

"Az üzem évi akár 300 ezer liter gyümölcslé készítésére is alkalmas, a kínálat pedig őszi- és kajszibarack, valamint áfonya feldolgozásával bővülhet a következő időszakban" - jegyezte meg.

Az igazgató elmondta: a vállalkozás a gyümölcsterméstől függően 130-170 ezer liter Naturalevet készít évente és egyelőre szerény profitot termel. A pontos összeget Ripszám István nem kívánta elárulni. Hangsúlyozta: már önmagában komoly eredményként értékelik, hogy az el nem fogyasztott gyümölcstermés nem vész kárba, a kiskerttulajdonosoknak és a gyümölcslevek vásárlóinak télen sem kell lemondaniuk a természetes vitaminforrásokról.

Megjegyezte, profitot a jövőben attól remélnek, hogy a Naturalevek ez év végétől már nemcsak háromliteres, hanem három deciliteres kiszerelésben is kaphatóak lesznek, és többen keresik majd, mert azokat a fogyasztók bárhová magukkal vihetik.

Az állami tulajdonú Mecseki Erdészeti Zrt. három évvel ezelőtt, 80 millió forintos beruházással hozta létre Kárászon a 8 alkalmazottal működő erdei melléktermék felvásárló és feldolgozó telepét, melynek tevékenységéhez évi 30-50 millió forint árbevétel elérését tűzte ki célul.

Az 54 ezer hektáron gazdálkodó, 280 embert foglalkoztató és ma összesen mintegy 4 milliárd forint éves árbevételt produkáló társaság bizonyítani akarta, hogy az erdőgazdálkodás mellett versenyképes termékekkel tud megjelenni az élelmiszerek piacán.

A Mecseki Erdészeti Zrt. legfőbb bevételi forrása a fakitermelés. Dolgozói évente mintegy 200 ezer köbméter fát vágnak ki, ennek mindössze 20-30 százaléka alkalmas további feldolgozásra. A többit főként tűzifaként értékesítik, nagy részét a Pannonpower Holding Zrt. vásárolja fel az érdekeltségébe tartozó Pécsi Hőerőmű biomassza blokkjának üzemeltetésére.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Hiába drágul a kaja, egyre többet veszünk - 2008.09.16.
Hús, sör, sajt – ezekből az élelmiszerekből veszünk a legnagyobb értékben, persze hipermarketekben.
Az emberek isznak, mint a gödény - 2007.11.22.
Egyre több víz és gyümölcslé folyik le a torkokon. A klímaváltozás nyertesei az italgyártók.
Megeszünk és megiszunk 450 milliárd forintot - 2006.09.13.
Jobban fogy a sajt és a hús, nem vesszük annyira a sört. Pedig a prémium és a különleges még olcsóbb is lett.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Adókalkulátor

Havi bruttó munkabér:
Gyerekek száma:

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés