Szaporodnak a fantomcégek Pest megyében

2010. november 10., szerda 07:50

Évről évre nő a cég "eltűnése" miatt indított törvényességi felügyeleti eljárások száma a Pest Megyei Cégbíróságon, amit elsősorban a cégalapítás egyszerűsödésére, illetve az adóhatóság nagyobb aktivitására vezetnek vissza a szakemberek – mondta Kende Katalin, a Pest Megyei Bíróság szóvivője.

Jjellemzően az APEH fordul emiatt a megyei cégbírósághoz, míg az önkormányzatok általában a cégek hiányzó pénzforgalmi jelzőszáma miatt tesznek panaszt. Az adóhatóság azt követően kéri az eljárás megindítását, miután a felszólítások, bírságolások és az adószám–felfüggesztés ellenére sem találnak meg egy-egy vállalkozást.

A cégbíróság maga is igyekszik felkutatni a fantom-társaságokat, általában hiába, így hivatalból törlik a vállalkozást - mondta a szóvivő. A Pest Megyei Cégbíróság nyilvántartásában jelenleg 72 ezer vállalkozás szerepel.

Kende Katalin tájékoztatása szerint 2005-ben még csupán 1350 esetben indítottak törvényességi felügyeleti eljárást, 2006-ban 1472-szer, 2007-ben 1560-szor, 2008-ban 2809-szer, tavaly pedig már 3844-szer kellett „közbelépniük”. Az idén szeptember végéig 3272 eljárás indult. Sokatmondó adat, hogy az érintett cégek csupán 10 százalékánál sikerült a törvényes működést helyreállítani – jegyezte meg Kende Katalin.

A tapasztalatokat idézve elmondta: nem ritka, hogy - az egyszerűsített szabályokat kihasználva - csupán egy-egy tranzakcióra jönnek létre cégek, majd el is tűnnek, az államra hagyva romjaik eltakarítását.

A bírósági szakemberek a jelenséget azzal magyarázzák, hogy miközben az elmúlt időszakban egyszerűsödött cégalapítási szabályok csökkentették a vállalkozások adminisztratív terheit és megkönnyítették a piacra lépést, szinte kínálják a lehetőséget a visszaélésekre. A megyei cégbírák véleménye szerint a korábban kötelező - a cégbejegyzés feltételéül szabott - aláírási címpéldány vagy a számlanyitásról, illetve a törzstőke első felének befizetéséről szóló banki igazolás egyfajta kontrollt jelentett, és némiképp gátolta a felelőtlen, rosszhiszemű társaságalapítást.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Nincs esélyük a Part fesztivál károsultjainak - 2010.09.15.
A fesztivált vagy egy svájci mezőről szervezték, vagy fantomcég vert át mindenkit. A rendőrség nyomoz.
Októberben napi 45 cég dőlt be - 2010.11.05.
Ez kicsivel több, mint tavaly októberben volt, viszont jóval kevesebb, mint idén szeptemberben.
Hatvanmilliárdos adóslistát csinált az APEH - 2010.11.04.
Százhat cég és harminchat magánszemély 33,7 milliárd forint adóval adós, a bírságuk még 30 milliárd.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Adókalkulátor

Havi bruttó munkabér:
Gyerekek száma:

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés