11℃ / 28
Budapest

Csődvédelmet kér a Cerbona

2010. november 11., csütörtök 07:41 |

A cég közgyűlése felhatalmazta a vezetőket, hogy benyújtsa a bíróságon a csődeljárásra vonatkozó kérelmet. A cég a gabona radikális árváltozása miatt került nehéz helyzetbe.

Egyetértését adta a kialakult gazdasági helyzetre tekintettel a Cerbona Élelmiszeripari Zrt. szerdai közgyűlése ahhoz, hogy a társaság ügyvezetése csődeljárás lefolytatása iránti kérelmet terjesszen elő a bíróságnál - mondta el Gosztonyi Gábor, a társaság vezérigazgatója az MTI-nek.

A  tagok 97 százalékának részvételével megtartott közgyűlés  felhatalmazta a gazdaság igazgatóságát arra is, hogy szükség esetén döntsön a cég alaptőkéjének felemeléséről, ami új részvények kibocsátásával valósulhat meg - tette hozzá Gosztonyi Gábor.

A tőkeemelés 3 milliárd forint lehet, s a határozat meghozatalától számított egy évre szól. A cég jegyzett tőkéje jelenleg több mint 1,9 milliárd forint.

A vezérigazgató tájékoztatása szerint a csődvédelemmel az a célja a Cerbona Zrt.-nek, hogy helyreállítsa a működést, valamint további forrásokhoz juthasson banki, vagy "elsősorban" külső befektető bevonásával.

A cég az idei gabona- és lisztárak radikális változása,  alapvetően likviditási problémák miatt került nehéz helyzetbe.

"A hitelezőktől új finanszírozást próbáltunk a cégbe bevonni, a bankokkal azonban nem sikerült megegyezni, s az egyik pénzintézet kezdeményezésére először ő, majd az összes bank felmondta a hitelünket, és benyújtotta az inkasszót. Ezért vagyunk ebben a helyzetben" - magyarázta a vezérigazgató. A cég banki hitelállománya 4,5 milliárd forint.

A vállalat a lisztpiac versenyellenes felosztása miatt is bajba került, erről bővebben ide kattintva olvashat.

Cégnév:

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

p o l i t i k a i   h i r d e t é s

Shopline

OnGo beszámolók

  • Görögország
    Görögország
    Zakynthos - a kelet virága...
  • Amszterdam
    Amszterdam
    Nagy élmény volt, úgy érzem ez a kedvenc városom....
  • Dél-Alföld
    Dél-Alföld
    De ki hinné, hogy a szegediek még a villamossínek közé is virágot ültetnek?...

Hirdetés