Egyre többen csúsznak a számlákkal

2010.11.11. 07:56
Számottevően romlott a lakosság fizetőképessége az idén is - mondta a Napi Gazdaságnak Kovács Zoltán, a Díjbeszedő Holding (DH) Zrt. vezérigazgatója.

A közüzemi szolgáltatók díjainak beszedése mellett kintlévőség-kezeléssel és követelésvásárlással is foglalkozó cégcsoport első embere szerint idén az első három hónapban jutott a legmagasabb szintre a nem fizetők aránya, majd szeptember közepéig stagnálás volt tapasztalható. Az októberi adatok azonban további romlást mutatnak, így Kovács Zoltán szerint a problematikus ügyfelek száma a 2009. évivel megegyező ütemben, 7-8 százalékkal nő az idén is.

Az év során újabb 20-25 ezer háztartás került be azok körébe, akik megcsúsznak a számlák egy részének fizetésével, ez a budapesti háztartások három százalékát teszi ki. Aki egyszer "megbillen", az jellemzően hónapokig - de sok esetben örökre - görgeti maga előtt a komoly tartozásokat, rendre az éppen "körmére égőt" fizeti ki - írta a Napi Gazdaság.