Teofil
5 °C
10 °C

Még több adó, még több állam

Ez történt az év 44. hetében a gazdaságban

2010.11.14. 15:01
Az ÁSZ és a Költségvetési Tanács is kritizálta a költségvetés tervezetét, az MNB-t már inkább meg sem kérdezték. 2012 után is maradnak a különadók, januártól jöhet a gázáremelés. Írország uniós segítséget kérhet a kilábaláshoz, véget ért a G20.

Tovább ütötték a héten a költségvetést. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a tervezetből hiányoznak bizonyos számítások, összegzések a Költségvetési Tanács a konzisztenciát hiányolta.

A költségvetési pálya fenntarthatóságáról a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) is lett volna véleménye - szerintük a tervezet néhány pontja túlságosan optimista - a kormány azonban erre idén nem volt kíváncsi. A szokásokkal és a törvényekkel szakítva kihagyta a jegybankot a költségvetési egyeztetés folyamatából.

Miután a jegybak elnöke ezt szóvá tette, Szijjártó Péter úgy reagált: Simor András csak azért kritizál, mert fizetésének csökkentése miatt megharagudott a kormányra.

Járai Zsigmondot nevezhetik ki jövő héten az MNB felügyelőbizottságának (fb) elnökévé. Ez már csak azért is érdekes, mert a jegybank volt elnöke, a héten tőzsdére lépett CIG Pannónia alapítója, korábban kárhoztatta az fb-elnök kinevezési módját, és még a bizottság szükségességét is megkérdőjelezte.

A héten azonban nem ez volt az egyetlen meglepetés. Szerdán kiderült, hogy a kormány korábbi ígéreteivel ellentétben nem szűnnek meg a különadók 2012 után sem. A bankadó az idei és jövő évi 187 milliárd forintról 2012-ben megfeleződik, és tovább is él, 2013-ban és 2014-ben is.

A pár hete bevezetett három újabb, válságadónak nevezett különadónál is hasonló a forgatókönyv: 2011-12-ben évi 160-165 milliárdos teher 2013-ra megfeleződik, majd 2014-ben is ennyire számít a kormány.

Ez kedvezőtlenül érintheti a kiskereskedelmet, a GfK Piackutató Intézet legfrissebb felmérése szerint a napi fogyasztási cikkek forgalma jelenleg is stagnál. Az Országos Kereskedelmi Szövetség úgy véli, ha megmaradnak a különadók, az áremelkedést semmilyen törvény nem tudja majd megakadályozni. Az adók hatására pedig átalakulhatnak az erőviszonyok.

Magyar tulajdonú hipermarketeket kell létrehozni, akár több bolt társulásával is, a mai versenyhelyzet is ezt indokolja - mondta Demján Sándor. A magyar tulajdonban álló vállalkozások fontosságáról beszélt a rendezvényen Orbán Viktor is.

A tulajdon pedig nem elég, ha magyar, a biztos az, ha állami. Az utóbbi hetekben a magánszektor elég rosszul muzsikált. Csődvédelmet kért a Cerbona, és az Electro World dunakeszi áruháza is bezárt. Alighanem jól megy a bolt ezzel szemben a Magyar Postánál és a MÁV-nál: előbbiben 188, utóbbiban 965-1386 autót készültek vásárolni közbeszerzés nélkül. Ezt kifogásoló keddi cikkünk után három nappal a fejlesztési miniszter végül felfüggesztette az autóbeszerzéseket.

A miniszterelnök vasárnapi kijelentését, miszerint januártól már nem tudják befagyasztva tartani az energiaárakat, Bencsik János és Völner Pál államtitkárok is megerősítették, utóbbi szerint legfeljebb egyszámjegyű növekedésre lehet számítani.

A hét külföldi gazdasági híreit az ír adóssághelyzet dominálta. A pénzügyminisztérium ugyan tagadja, hogy hivatalosan az EU-hoz fordult volna segítségért, de a Reuters értesülései szerint tárgyalásokat folytatnak az adóság-átütemezést megakadályozó program létrehozásáról.

A minisztériumi cáfolatnak és a kínai tőzsde esésének köszönhetően a fejlett nyugat-európai piacok 1-2 százalékot veszítettek az értékükből pénteken, gyengült az euró is a dollárhoz képest, a budapesti tőzsdére csak minimálisan hatott.

  43. heti záró 44. heti záró
BUX 23 205 22 126
OTP 5 800 5 294
Mol 20 450 19 800
Richter 46 800 44 950
Magyar Telekom 595 598

Befejeződött a G20 tanácskozása Szöülban. A világ húsz legnagyobb gazdaságú államának vezetői semmilyen meglepetéssel nem rukkolt elő, megmaradtak annyiban, hogy nem támadják egymást élesen.

Kijött a héten a harmadik negyedéves GDP-adat. A bruttó hazai termék éves bázison az idén a harmadik negyedévben 1,6 százalékkal nőtt, ez jobb, mint amire az elemzők számítottak.

Értékeljen és nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Mondja el melyik, és nyerjen értékes ajándékaink közül!

Ajándékozzon utazást karácsonyra!

Nem tudja mivel lepje meg kedvesét? Válasszon szállásutalványaink közül egyet!