Idén a negyedik negyedévében 4,4 százalékos, 2011. első negyedévében 4,5 százalékos infláció várható,a most még három százalékos célt csak 2012 első negyedévében közelítjük, akkor 3,1 százalék lehet a pénzromlás üteme, ami 2012 utolsó negyedévére megint 3,5 százalékra kúszik - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán kiadott inflációs jelentésében.
Az idei éves átlagos infláció 4,7-ről 4,9-re emelkedik, jövőre ennél rosszabb lesz a helyzet, az eddig várt 3,5 helyett 4 százalékra gyorsul az inflációs ütem.
A jegybank jelentése szerint a nyers élelmiszerárak drasztikus emelkedése nyomja meg az általános áremelkedést. Ezt a hatást eddig a gyatra belső fogyasztás visszafogta, most azonban élénkül a kereslet, ami fölfelé tolja az árakat.
Javuló növekedési kilátások, erősebb forint
Az MNB 2010. évi GDP prognózisa 1,1 százalék szemben a korábbi 0,9 százalékkal, a jövő évit 3,1 százalékra emelte az augusztusi 2,8 százalékról, a 2012. évit pedig 4 százalékra módosította a korábbi 3,8-ról.
A jelentésben az MNB 2010-re 275,0 forintos, 2011-2012-re 274,5 forintos euró árfolyammal számolt (az utóbbi adat az októberi átlagos árfolyamnak felel meg) szemben az augusztusi előrejelzéssel, ahol 2010-re 277,6 forintos, 2011-2012-re 283,8 forintos euróárfolyam szerepelt.
Egészségtelen szerkezetben csökken a hiány
Az MNB erre az évre a konvergenciaprogramban rögzítettel azonos, 3,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt prognosztizál az új inflációs jelentésben (augusztusban még 4,3 százalékot jelzett), jövőre 2,7 százalékra csökkenhet a hiány (az augusztusi 4,1 százalék helyett), 2012-ben 3,1 százalékos hiányt vár a jegybank (augusztusban 3,7 százalékot jelzett). A jelentésben az MNB a teljes nyugdíjvagyon államosításával még nem számolt, az erről szóló törvényjavaslatról december közepén szavazhat a parlament. Ezzel a jövő évi költségvetés egyenlege több százalékos többletbe megy majd át.
A jelentésben a korábban vártnál kisebb hiányt a bevételek növelésével, azaz az ágazati különadókkal, a magán-nyugdíjpénztári járulékok átcsoportosításával és a magán-nyugdíjpénztári vagyon visszaáramlásával magyarázza az MNB, mivel ezek az intézkedések idén a GDP 0,7 százalékával, jövőre 3,1 százalékával emelik a bevételeket, miközben a kiadások tartós emelkedése az idén a GDP 0,4 százalékát, jövőre 1,1 százalékát teszi ki.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
A forgalomban és az ingatlanárakban is Európa tetején Magyarország
És ami most jön, az még erre is rátesz egy lapáttal.
február 25., 20:01
- Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának
Fordulat történt az elektromosautó-piacon.
február 26., 06:24
- Gazdaság
Szerződésbe foglalták a Mátrai Erőmű új blokkjának fejlesztési projektjét
A beruházást ünnepélyes aláírás követte.
február 25., 13:49
- Mindeközben
Tóth Vera a szórakoztatóiparról: Nagyon el kell gondolkodnunk a B terveken mostanában
tegnap, 20:00
- Gazdaság
Jelentős változás jön az Árfigyelőnél
Az erről szóló társadalmi egyeztetést már el is indították.
február 26., 06:13
- Gazdaság
Nagy bajra figyelmeztet a vízügy: Lassan eltűnik a hóban tárolt vízmennyiség Magyarországon
A Tisza vízgyűjtőjéből már el is tűnt.
február 25., 19:26
- Mindeközben
Kiderült, miért nincsen egyetlen ablak sem a félelmetes, 29 emeletes felhőkarcolón
tegnap, 18:25
- Gazdaság
Szárnyal a 4iG űrprogramja, újabb megállapodás született
A hírt követően jelentősen erősödtek a vállalat részvényei a Budapesti Értéktőzsdén.
február 25., 14:42
- Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja
Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.
tegnap, 17:22
- Gazdaság
Csaknem 700 milliárdot bukott eddig Magyarország a kohéziós alapból, de messze még a vége
Ha 2025-ben sem sikerül megállapodni, újabb százmilliárdok bánják.
február 25., 15:36
- Gazdaság
Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram
Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.
február 26., 09:15
- Gazdaság
Nagy Márton elmondta a nyugdíjasok áfa-visszaigénylésének és az anyák adómentességének részleteit
Akár októbernél is hamarabb indulhat a nyugdíjasok áfa-visszatérítése – jelezte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
február 24., 11:07
- Gazdaság
Nagy Márton: Bécs csak pislogva néz, mi pedig örülünk ennek
A miniszter felvázolta, hogyan pörgetik a magyar húzóágazatot.
február 24., 10:48
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok
A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.
február 26., 10:33
- Mindeközben
PSG Ogli reagált a Trump-Zelenszkij-találkozóra: Trump egyértelműen be akarja fejezni azt a háborút, amit Joe Biden elkezdett
tegnap, 15:22
- Címlapon
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij
Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.
tegnap, 13:22
- Gazdaság
Dupla fájdalom a kormánynak: a tavalyi földbe állás után az idei növekedés is kérdéses
Kijöttek az adatok, jelentős mértékben csökkentek a beruházások 2024-ben.
február 24., 08:30
- Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak
Adósságuk emiatt tovább emelkedik.
február 26., 07:28
- Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben
Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.
február 26., 10:41
- Címlapon
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő
Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.
tegnap, 17:47
- Címlapon
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését
A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.
tegnap, 20:00
- Gazdaság
Orbán Viktor és Novák Katalin fizetése is jelentősen emelkedik a következő hónaptól
A miniszterelnöknek több mint hétmillió forint lesz a keresete.
február 25., 11:12
- Címlapon
99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba
Másfél éve házasságtörést követett el a portugál sztár.
tegnap, 20:19
- Mindeközben
Majka Szoboszlai Dominik játékáról: Túlmutat a Liverpool csapatán is, ha van ennél feljebb, akkor ott van a helye
tegnap, 13:00
- Gazdaság
Azt hisszük, nem tudnak átverni a kibercsalók, pedig…
9 hónap alatt csaknem 34 milliárd forintot loptak el.
február 24., 19:35
- Gazdaság
Kijöttek az adatok: a magyarok átlagkeresete 11 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál
A bérek vásárlóereje is erősödött.
február 25., 08:41
- Gazdaság
Elfogadták a 16. uniós szankciós csomagot Oroszországgal szemben, de Magyarország könnyítéseket kap
Az orosz gazdaság számos szektora érintett.
február 24., 11:21
- Gazdaság
Itt a háború kegyetlen valósága: Ukrajnában van egy elveszett generáció
Elrettentők a veszteségek, és nem látni, mikor és hogyan lesz vége a vérontásnak.
február 24., 15:38
- Gazdaság
Megszereztük a kormány tervét, százmilliárdokról döntött Orbán Viktor
Az Index birtokába jutott egy kormányzati számítás.
február 25., 07:33
- Mindeközben
Minden divatrajongó irigykedik most erre a nőre, igazi kincsre lelt egy adományboltban
tegnap, 09:30