A cégek háromnegyede szabálytalanul működik?

2010.12.08. 15:04
A szakhatóság által felkeresett cégek háromnegyede szabálytalanul működik, írja a feketelista.hu. A munkaügyi ellenőrzések során leggyakrabban feketemunkásokat találnak a hatóságok, de a munkabiztonság terén sem jobb a helyzet.

A legnagyobb munkaügyi büntetéseket az elmúlt évben jellemzően vidéki cégek kapták, a feketelista.hu összeállításának első ötven vállalata között mindössze hét budapesti található. Különösen az építőiparban, valamint a kereskedelemben és a vendéglátásban sok a szabálytalanság.

10 millió forintra büntették a kecskeméti Dr. Faragó és Társai-t, 7 millióra a Dunakeszin bejegyzett Electronics Europe nevű céget, a dunaújvárosi Darusín pedig 6 millió forint büntetést kapott.

Ötmilliót fizethet a General 2003, a fővárosi Magyar Aszfalt, illetve a Jász-Plasztik, itt munkavédelmi hiányosságok miatt büntettek. Nincs olyan országrész, amely kimaradna a listáról. Az évről évre összeállított listán vannak visszatérő nevek is. Az Őrjárat Kft.-t eddig huszonegyszer bírságolták meg a felügyelők.

A bírságok bár nagyok, messze elmaradnak a korábbi évek rekordbüntetéseitől. Eddig a budapesti Power+B nevű cég a csúcstartó, nekik 70,6 millió forintot kellett befizetniük, amiért külföldi vendégmunkásokat foglalkoztatott engedély nélkül.

Mint arról korábban már írtunk, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter nyáron elfogadhatatlannak nevezte a bírságolási gyakorlatot, szerinte a kis- és közepes vállalatokra bevételi forrásként tekintenek a szakhatóságok. Az ebben a témában benyújtott fideszes javaslatot - miszerint első alkalommal pénzbüntetés helyett csak figyelmeztetni kelljen a cégeket – azonban hiába fogadta el a ház, a költségvetési törvényben még az életbe lépése előtt hatályon kívül helyezték.

Azóta azonban újabb fordulat történt, cikkünk megjelenése után több kormánypárti képviselő újra benyújtott módosítót az ügyben, amelyből Rogán Antal javaslatát már meg is szavazta a parlament, a zárószavazás azonban csak a jövő héten lesz.

  Cégnév Bírság Jogkövetkezmény
1 DR. FARAGÓ KÁROLY ÉS TÁRSAI KERESKEDELMI Kft. 9 936 000 Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat
2 CU ELECTRONICS EUROPE Kft. 7 000 000 Munkavédelmi bírság
3 DARUSÍN Ipari Gyártó, Szerelő és Szolgáltató Kft. 6 000 000 Munkavédelmi bírság
4 GENERÁL 2003 Építőipari és Kereskedelmi Kft. 5 552 000 Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat
5 MAGYAR ASZFALT Kft. 5 000 000 Munkavédelmi bírság
6 JÁSZ-PLASZTIK Kft. 5 000 000 Munkavédelmi bírság
7 HAGÉV MEZŐGAZDASÁGI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI Kft. 4 968 000 Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat
8 FEZOSZA ÉPÍTŐIPARI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Bt. 4 716 000 Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat
9 ELVGÉP ÉPÜLETGÉPÉSZ ÉS VILLAMOS Kkt. 4 500 000 Munkavédelmi bírság
10 ÉPSZIL ÉPÍTŐIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. 4 000 000 Munkavédelmi bírság
11 ISD DUNAFERR DUNAI VASMŰ Zrt. 4 000 000 Munkavédelmi bírság
12 NABI GYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI Kft. 4 000 000 Munkavédelmi bírság
13 TOMIGI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. 3 500 000 Munkaügyi bírság
14 CONTITECH FLUID AUTOMOTIVE HUNGÁRIA Kft. 3 500 000 Munkaügyi bírság
15 MAXIMÁL ÉPÍTŐIPARI Zrt. 3 000 000 Munkavédelmi bírság
16 MORÉNA KERESKEDELMI, IPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. 3 000 000 Munkavédelmi bírság
17 SÁGA FOODS ÉLELMISZERIPARI Zrt. 3 000 000 Munkavédelmi bírság
18 MÁTRAMETÁL FÉM CSOMAGOLÓESZKÖZ GYÁRTÓ ÉS ÉRTÉKESÍTŐ Kft. 2 900 000 Munkavédelmi bírság
19 WOLF-BAU ÉPITŐIPARI ÉS KERESKEDELMI Kft. 2 860 000 Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat
20 BAUMIT ÉPÍTŐANYAGGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI Kft. 2 500 000 Munkavédelmi bírság
21 MONTOR Kft. 2 208 000 Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat
22 FALCO FORGÁCSLAPGYÁRTÓ Zrt. 2 000 000 Munkavédelmi bírság
23 NYÍRZEM NYÍRSÉG-ZEMPLÉN COOP KERESKEDELMI Zrt. 2 000 000 Munkaügyi bírság
24 FRAM-STEEL FÉMRAKÓ ÉS MEGMUNKÁLÓ KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. 2 000 000 Munkavédelmi bírság
25 REKULTIV KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS HULLADÉKHASZNOSÍTÓ Kft. 2 000 000 Munkavédelmi bírság
26 LEIER HUNGÁRIA ÉPÍTŐANYAGGYÁRTÓ Kft. 1 800 000 Munkavédelmi bírság
27 FERREUS 98 IPARI ÉS KERESKEDELMI Kft. 1 750 000 Munkavédelmi bírság
28 LEAR CIPŐIPARI Kft. 1 700 000 Munkaügyi bírság
29 SAMSUNG ELECTRONICS MAGYAR Zrt. 1 700 000 Munkavédelmi bírság
30 "H ÉS K" KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. 1 656 000 Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat
31 SZABADSZENTKIRÁLYI MEZŐGAZDASÁGI ÉS SZOLGÁLTATÓ Zrt. 1 600 000 Munkavédelmi bírság
32 ISD DUNAFERR DUNAI VASMŰ Zrt. 1 500 000 Munkavédelmi bírság
33 BÉKÉS MEGYEI TÜZELÉSTECHNIKAI Kft. 1 500 000 Munkavédelmi bírság
34 MACOFIL TEXTILIPARI Zrt. 1 500 000 Munkaügyi bírság
35 OLD FLOOR HUNGARY Faipari Termelő Kft. 1 500 000 Munkavédelmi bírság
36 MÁTRA-STYL Munkaruházatgyártó és Szolgáltató Kft. 1 500 000 Munkaügyi bírság
37 PR-TELECOM TÁVKÖZLÉSI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Zrt. 1 400 000 Munkavédelmi bírság
38 "ZSILIP" VÍZ- ÉS MÉLYÉPÍTŐ Kft. 1 300 000 Munkavédelmi bírság
39 ZÖLD TÖLGY KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. 1 200 000 Munkavédelmi bírság
40 "NEPTUN" KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. 1 200 000 Munkavédelmi bírság
41 PEGASO LINEA ITALIA Bútorgyártó és Kereskedelmi Kft. 1 200 000 Munkavédelmi bírság
42 HORIZONT INVEST ÉPÍTŐIPARI ÉS KERESKEDELMI Kft. 1 104 000 Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat
43 DAVUT VENDÉGLÁTÓ Kft. 1 104 000 Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat
44 SBBM KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. 1 102 500 Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat
45 OROS-GRUPP IPARI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. 1 000 000 Munkavédelmi bírság
46 KALUX BAU ÉPÍTŐIPARI Kft. 1 000 000 Munkavédelmi bírság
47 ELEKTRO-FA Szolgáltató és Kereskedelmi Bt. 1 000 000 Munkavédelmi bírság
48 FORG-FERROMTETALL FORGÁCSOLÓIPARI Kft. 1 000 000 Munkavédelmi bírság
49 DUNAÉP ÉPÍTŐ, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. 1 000 000 Munkavédelmi bírság
50 METRO-KERESKEDELMI Kft. 1 000 000 Munkavédelmi bírság