200 ügyfele már biztosan marad a nyugdíjpénztáraknak

Szerda reggel óta lehet leadni a kasszatagság megtartásáról szóló nyilatkozatokat. Eddig az országban kétszázan éltek a lehetőséggel, a határidő január vége, de bizonyos körülmények mellett még februárban is befogadják a nyilatkozatokat. A reálhozamok kifizetése márciustól kezdődhet, arról, hogy mi legyen a pénz sorsa, nyilatkozni lehet.

Csütörtök délelőtti összesítés szerint eddig 200 magánnyugdíj-pénztári tag nyilatkozott személyesen arról, hogy nem lép át az állami rendszerbe - derül ki az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) összesítéséből.

Legtöbben, 149-en a Közép-Magyarországi Igazgatóságot és az ONYF központját (23-an) keresték fel. A nyilatkozat megtétele körülbelül három percet vesz igénybe. Szerda délután Mészáros József ONyF-főigazgató sajtótájékoztatón jelentette be - több ONyF-dolgozót is meglepve -, hogy már megtehető a magánnyugdíj-pénztári tagság megőrzéséről szóló nyilatkozat. Csütörtök délelőtti összesítés szerint addig kereken 200-an mentek el az országosan 36 iroda valamelyikébe. A sort a közép-magyarországi régió vezeti, itt 149-en jártak, a második legforgalmasabb az ONYF fővárosi, Visegrád utcai központi épülete 23 fővel. Legkevesebben, 2-2-en Dél-Dunántúlon és Dél-Alföldön jelentek meg.

Egy megkérdezett pénztártag, aki már szerda délután megtette nyilatkozatát, elmondta: sorban állás nélkül, körülbelül három perc alatt végzett az ügyintézéssel. Személyi igazolvány, az újabb típusnál a lakcímkártya, útlevél vagy kártya alakú jogosítvány és a TAJ-kártya, de legalább a TAJ-szám szükséges. A nyilatkozatot 3 példányban nyomtatják ki: egyet eltesz az ONYF, egyet elküld a pénztárnak, egy marad a pénztártagnál, akinek egy másolt példányt munkáltatójának kell odaadnia.

Határidők

Január 31-éig kell nyilatkozniuk azoknak, akik maradni akarnak a magánpénztárakban. Ha ezt teszik, megtakarításuk ott marad, viszont
munkáltatójuk utánuk fizetett 24 százalékos járuléka ezentúl az állami
kasszába megy, miközben azért állami nyugdíjjogosultságot nem szereznek.

Az átjelentkezést csak személyesen lehet intézni a www.onyf.hu oldalon felsorolt 36 igazgatóságon. Aki a törvényben felsorolt akadály (például fogyatékosság) miatt nem tud elmenni, annak január 21-éig orvosi igazolással együtt elküldött levélben kell kérnie, hogy személyesen keressék fel őt. Aki más okból nem tudja január végéig megtenni a nyilatkozatot, az még februárban is megteheti, de a késést indokló igazolást kell bemutatnia. Külképviseleten nyilatkozhat az, aki bizonyítani tudja, milyen jogcímen (ott dolgozik vagy tanul) jár el ott.

A pénztárak jövő márciusban kezdik el földolgozni az államhoz visszalépők egyéni számláját, a reálhozamok visszafizetése kapcsán tehát csak annyi biztos, hogy a pénzeket valamikor az ezt követő hónapokban folyósítják majd.

Mindenki maga döntheti el, hogy mit kezd adó- és járulékmentes reálhozamával illetve kiegészítő pénztári befizetéseivel. A pénz sorsáról nyilatkozni kell, ehhez meg kell várni a nyugdíjpénztár egyenlegértesítőjét, amiből kiderül, hogy van-e egyáltalán reálhozam. Ezek az értesítők márciusban kell megérkezzenek, kézbesítés után mindenkinek 30 napja lesz nyilatkozatát eljuttatni a nyugdíjpénztárához.

A pénztárak a reálhozamot mindenkinek megpróbálják majd kikézbesíteni, azoknak is, akik erről nem nyilatkoznak, ha viszont a kézbesítés valamiért elsőre nem sikerül, az összeg bekerül az állami egyéni nyugdíjszámlára. Tehát, aki biztosan meg akarja kapni reálhozamát, mindenképpen nyilatkozzon.

A legjobban az járhat, aki az összeget önkéntes nyugdíjpénztári számlájára utaltatja. Aki emelett dönt, annak az állam a befizetését kiegészíti 20 százalékkal, maximum 300 ezer forinttal.